Az Ugytudjukon múlt héten írtuk meg, hogy igen lepukkant a kőszegi Szulejmán kilátó épülete és környezete. Alig nyolc év használat után kellemetlen látvány fogadja a kirándulókat, holott a környékről ide érkezve rengetegen kíváncsiak a valóban impozáns kilátásra.
Sorsára hagyták a kőszegi Szulejmán kilátót
Nagy Donát Nyolc éve készült el, de mivel nem tartották karban, lassan szétrohad az egész. A kilátó 2012-ben épült fel az 1532-es, török csata emlékére. A helyi legenda szerint a török ostrom idején I. Szulejmán szultán erről a dombról nézte végig a környező terület elfoglalása miatt sorsdöntőnek tervezett csatát, bízva annak sikerében.
A cikk megjelenése előtt érdeklődtem a város önkormányzatánál a kilátóval kapcsolatban, a most érkezett válaszukban azt írják, a tavasz beköszöntével nekiállnak a renoválásnak.

Schlögl Krisztián projektmenedzser levele szerint a kilátó és a hozzá kapcsolódó lépcső és sétaút anno 35 millió forintból valósult meg. A kivitelező a 2012-es átadás után 5 év garanciát vállalt, és 2017-ben valóban kicserélte a gombásodás miatt tönkrement lépcsőfokokat, és pótolta a meglazul és eltűnt kő könyöklőket. A garanciaidő lejártát követően a többi lépcsőfokot 2018 őszén a város már saját pénzből cserélte. Erre az önkormányzat a park- és létesítményfenntartási keret terhére ad pénzt a Kőszegi Városüzemeltető Kft. részére.

A Szulejmán kilátó és környezetének nagyobb volumenű felújításáról az önkormányzat tavaly ősszel döntött. Az ígéret szerint tavasszal megújul majd a tanösvény tábla, az ortofotós információs táblák, a korlátok, és újra megcsinálják a lépcsőfokokat is.
Fontos megjegyezni azonban, hogy a kilátó a nagyszámú jó szándékú látogató mellett vonzott olyan csoportokat is, akik rongálást és szemetet hagytak maguk után. Ennek esett áldozatul néhány növény és ez indokolta a padok és a szemétgyűjtők eltávolítását is. Ezt követően a szemetelés és az éjszakai "rendbontások" száma csökkent.
- zárta levelét Schlögl Krisztián.
Szólj hozzá!
December elejére mindkét helyszínen végezni fognak.
Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.
A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.
Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot.
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
