Alig kaptak százezer forintnál többet a János kórház koronavírus-osztályán

Kovács Lilla 2020-05-22 09:40:00
Hiába dolgoztak kétszáz órát.

A 24.hu-nak nyilatkozott egy, a Szent János Kórház Covid-osztályán dolgozó ápoló, aki elmondta, hogy hiába dolgozott több mint kétszáz órát a fertőzött betegek között, nettó fizetése alig haladta meg a száezer forintot. 

A portál úgy tudja, az április fizetések az osztályon nettó 109 ezer és 150 ezer forint közt mozogtak, a beígért 180 százalékos bért nem kapták meg. Nem az ígért összeget kapták meg azok az ápolók és orvosok sem, akiket átcsoportosítottak az osztályra, ők az alapfizetésüket vihették haza. 

A legrosszabbul mégis azok jártak, akiknek két hetet karanténban kellett tölteniük. A nyilatkozó ápolót két hét karanténra küldték, miután fertőzött beteg került az osztályra, de nem csak ő járt így, szinte minden ápolónak és orvonak otthon kellett maradnia, de volt, akit a Kútvölgyi Kórházban különítettek el. Hiába kapták azt az ígéretet, hogy 100 százalákos táppénz jár az önhibáján kialakult helyzetért, ez nem valósult meg.

Az áprilisi utalásban ugyan megjelent, ám később kiderült, hogy csak 60 százalékos táppénzt kapnak, ezért a májusi utalásban levonták a különbözetet. 

 

A kérdésére, hogy miért nem kapta meg a pótlékokat és a túlórapénzt, azt a választ kapta a kórháztól, hogy a következő havi fizetésével utalják majd, utólag, ahogy az ígért 180 százalékos fizetést is.

 

 

 

Forrás: 24.hu

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.