Agyba-főbe vertek egy 65 éves szurkolót a biztonságiak Siófokon

BZ 2019-08-22 16:47:00
Balhé az NB II-ben.

Az elmúlt hétvégén Siófokon játszott az ETO a Merkantil Bank Liga, vagyis az NB II-es labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában. A mérkőzés sok győri szurkolónak okozott bosszúságot, ugyanis Szakály Dénes góljával 1-0-ra győzött a Siófok.

Egy 65 éves győri drukkernek azonban még emlékezetesebb marad ez a mérkőzés, ugyanis állítása szerint a siófoki biztonsági őrök agyba-főbe verték a mérkőzés előtt.

A megvert férfi, Horváth Tibor a Kisalföldnek nyilatkozott az esetről. A győri nyugdíjas italért és szotyiért szeretett volna kimenni a közeli Tescóba, amit egyébként az egyik biztonsági őr javasolt neki, miután kiderült, nem nyit ki egyhamar a vendégszektor büféje.

A 65 éves férfi ezért a bejáratnál szeretett volna kilépni a közeli boltba, a biztonságiak azonban nem akarták kiengedni a vendégszektorból. Vitatkozni kezdtek, aminek következtében az egyik biztonsági őr arcon ütötte a nyugdíjas férfit.

"Természetesen nem nyugodtam bele, hogy nem mehetek ki a boltba, s amikor megjegyeztem, hogy még a jegyemet sem kezelték rendesen, szó nélkül megütöttek. Bár nem veszítettem el az eszméletemet, megszédültem és máig sem emlékszem, hogy még hányszor ütöttek meg. Elestem, s az orromból dőlni kezdett a vér. Az odaérkező rendőrök kérdezték meg, hogy kérek-e mentőt. Nem voltam jól, így igent mondtam. Elképzelni sem tudom, mi történt volna, ha a szívritmus-szabályzómat találják el..."

- nyilatkozta a férfi a lapnak.

Tibor azt mondja, nem kereste a bajt, de a biztonságiak arra hivatkoztak, hogy részeg volt, ami szerinte nem igaz, még a rendőrök is megszondáztatták.

Kórházba szállították a nyugdíjas férfit, akiről kiderült, a bántalmazás következtében eltört az arccsontja.

A rendőrségen feljelentést is tett, úgy tudja, hogy idén már kilenc siófoki biztonsági őr ellen indult eljárás hasonló ügyben.

Szólj hozzá!

Az elektromos járművek idén nyáron is hódítanak!

A nyári szezon beköszöntével a városi utcák és a vidéki kerékpárutak képe alapvetően megváltozik.

Szakács András szerint minimum ellentmondásos a győri Fidesz–KDNP álláspontja a szolidaritási adóval kapcsolatban

Azt megszavazta ugyan a helyi Fidesz, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában nem jó, de azt a határozatot mégsem vonták vissza amiben tavaly még azt állították, hogy az elvonás Győr stratégiai érdeke. 

Állásfoglalást készített az abdai képviselő-testület a Juhász Balázst érintő NKA-ügyben 

A testület a település jó hírnevének védelmére hivatkozva fogalmazott meg határozati javaslatot, amely a képviselő megbízatásának mérlegelését is felveti.

Válogatós a kutyusod vagy igényes?

Sok gazdi ismeri azt a helyzetet, amikor izgatottan kitölti a kutya táljába a vacsorát, a négylábú kedvenc azonban csak megszagolja az ételt, majd érdektelenül elsétál.

Medián: a többség nem tiltaná a Pride-ot

A teljes népesség 58%-a szerint az iskolai tananyagnak a homoszexualitás és a nemi sokszínűség témájára is ki kell térnie.

Nem mindegy, mennyit fizetsz vissza – mutatjuk, miért

Egy hitel felvételekor sokan elsősorban azt nézik, mekkora összeget tudnak havonta kényelmesen törleszteni.

Vasivíz: Az Oladi Plató szennyvízelvezető rendszere jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy közműként a társaságunk üzemeltetésre átvegye

A víziközmű szolgáltató nem is lát arra esélyt, hogy a közeljövőben az átvétel megtörténhessen. Amennyiben a társulás megszűnik, úgy az átvétel szinte ellehetetlenülne.

Több mint 3 milliárd forintos uniós program segíti az álláskeresőket Győr-Moson-Sopron megyében

Többféle támogatás is elérhető: bértámogatás, a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások, valamint képzéshez kapcsolódó, az álláskeresést ösztönző juttatás.

Új igazgatóságról döntött a közgyűlés - nehéz örökséget vesz át a Győr-Szol új vezetése

Milliárdos hiányok, rendőrségi nyomozások, vitatott beruházások és vezetőváltások után kaphat új irányítást a város talán legfontosabb önkormányzati cége.

Rendkívüli intézkedéseket vezet be a kormány a történelmi hőhullám miatt

Home office az államigazgatásban, felfüggesztett kamionstop, fokozott tájékoztatás és országos készültség – a hétvégén akár 40 Celsius-fok is lehet.

Tóth Péter lett Győr harmadik alpolgármestere

Három a magyar és a győri igazság: harmadszori nekifutásra lett a polgármester harmadik jobbkeze a korábbi kabinetvezető. 

NER cégkapcsolatok számokban: 1866 cég, a teljes hazai gazdaság profitjának 10%-a és több, mint 8400 milliárd forint közbeszerzés

Az elmúlt 16 évben felépült Magyarország egyik legdurvább üzleti-politikai hálózata. A kérdés ma már nem csak az, hogyan jutott idáig, hanem az, hogy mi történik vele egy új korszakban.

Breaking: a 2024-es “bosszú-SZMSZ” után, új szervezeti és működési szabályzata van Győrnek

Lesz végre harmadik alpolgármester, több forrás fölött rendelkezhet az önkormányzat, és nagyobb beleszólása lesz a városi cégek ügyeibe.

A hőségben is odafigyel dolgozóira a GYHG

Ivóvízzel, hűtőládákkal, klimatizált pihenőhelyiségekkel és további munkavédelmi intézkedésekkel segíti munkatársait a nyári kánikulában a hulladékgazdálkodási társaság.

Szerelmet színlelt, és megpróbálta kiforgatni mindenéből áldozatát egy körmendi nő

A sértett férfi egy több mint 43 millió forint, és egy 27 millió forint értékű ingatlant ajándékozott a nőnek és a fiának.

Lovas felvonulással indulnak a Szent László Napok Győrben

Szombat délelőtt hetven lovas és százötven hagyományőrző idézi meg a lovagkirály korát, a felvonulás idején több belvárosi utcában forgalmi torlódásokra kell készülni.