Ágh Péter egy olyan sportparkot adott át, aminek megépüléséhez semmi köze sem volt - állítja Rába Kálmán Jobbikos képviselő

ugytudjuk.hu 2018-12-22 13:33:00
A képviselő szerint civilek végezték el a munka nagy részét.

Rába Kálmán, Jobbikos képviselő egy blogposztban arról ír, hogy szerinte Ágh Péter egy olyan sportparkot adott át, aminek a megépítéséhez semmi köze nem volt.

2016-ban jelent meg először az a pályázati felhívás, melyben az önkormányzatok ingyenesen használható, kültéri sportparkok létesítésére nyújthatták be kérelmüket. Rába azt írja, hogy a város ekkor nem tett semmit a projektért, egy civil társaság állította össze a pályázati anyagot, ami végül határidőre el is készült. A Jobbikos képviselő szerint furcsa, hogy Kőszeg nem kapott az alkalmon, azt sejti, hogy a kőszegi önkormányzat előre tudta a nyertesek névsorát, ezért nem bajlódtak a papírmunkával. A pályázat első körben el is bukott.

2017-ben aztán már újra lehetett pályázni, ekkor figyelembe vették azt a pályázati anyagot is, amit egy évvel korábban a civilek munkájának köszönhetően adtak be a kőszegiek. Ebből a körből már nyertesen került ki a város, az így megépült sportparkot idén december 15-én adta át Ágh Péter.

Ágh Péter

Kőszegen új sportpark jött létre, amelyet a Fitt-Box Ökölvívó Egyesülettel együtt adtunk át. Ha majd beköszönt a jó idő, sokaknak adhatnak ezek az eszközök sportélményeket!

Rába Kálmán viszont azt írja, hogy Ágh az átadón meg sem említette azokat a civileket, akik már első körben minden követ megmozgattak a projekt megvalósulása érdekében. 

Címlapfotó: Ágh Péter Facebook-oldala

Szólj hozzá!

Pintér Bence: Újra indulok a polgármesteri székért!

Az is kiderült, hogy a TSZV-nek van 15 egyéni jelöltje.

Pintér Bence: Fekete Dávid és a Győr-Szol hülyének néz mindenkit

A polgármester szerint a cég cáfolata csak trükk a számokkal, és továbbra sem tudni, hogy hol a pénz!

Kávé, festmények és múzeumi szakmai nap - februári programok a Rómer Múzeumban

Tárlatvezetés a Café Kultúrban, szakmai nap múzeumi dolgozóknak, és még több izgalmas időszaki kiállítás várja az érdeklődőket februárban Győrben.

A Győr-Szol-t azonnal megvédte saját médiacége az eltűnt(?) milliárdok ügyében

Ráadásul ők már azt is tudják, hogy Pintér Bence lepaktált a TISZA Párttal. 

A járdán akarta elütni haragosát egy nő Győrben

Meglátta a zebránál, dühbe gurult, majd megfenyegette, hogy megöli - három évet is kaphat.

A Győr-Szol szerint nem tűnt el 1 milliárd 700 millió forint

Közleményben reagált a cég Pintér Bence kijelentéseire.

Kiskorú gyermekével lopatott egy nő Szombathelyen

Egy doboz gyógynövényt tartalmazó étrend-kiegészítő kapszulát csent el.

30 és 100 négyzetméteres lakások is lesznek a szombathelyi volt SZTK-épületében kialakítva

Üzleteknek és egészségügyi szolgáltatóknak is alakítanak ki helyiségeket.

Tanúként hallgatja ki a Rendőrség Pintér Bencét a fideszes miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt által felügyelt önkormányzati cég furcsa szerződései ügyében

A polgármester szerint a cég többször kijátszotta azt, hogy ne kelljen közbeszerzést kiírniuk, így az általuk kiválasztott vállalkozásoknak szignóztak ki munkákat.

Szijjártó Péter: hatszáz munkahely vált betonbiztossá a MAM-Hungáriánál a kormány támogatásával Vaskeresztesen

4 milliárd 500 millió forintnyi fejlesztést jelentett be a miniszter. A kormány 870 millió forintnyi támogatást csap hozzá a költségekhez.

Házasság hete 2026 Győrben - a hűség szabadsága

Előadások, séták, gyertyafényes randevúk és közös élmények várják a párokat február 1. és 19. között.

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák – a légszennyezés eddig elfedte a helyzet valódi súlyosságát

Az 1,5 °C-os melegedési küszöb felett olyan világba lépünk, ahol már nemcsak fokozatos, hanem láncreakciószerű és visszafordíthatatlan éghajlati változások indulhatnak be.

Megjelent az M86-M87-es utak kivitelezésének közbeszerzése

Az üzemeltetési, fenntartási és finanszírozási feladatok is a pályázóé lesznek.

84 százalékos profit, nulla közbeszerzés - Pintér Bence szerint így működik a győri üzleti csoda

Furcsa szerződések, szétbontott megbízások és extraprofit egy olyan cégnél, amelynek papíron nincs is fizikai dolgozója.

2026-ban június 12-13-án és 16-án rendezik meg Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt

Idén ünneplik az ír-magyar diplomáciai kapcsolatok 50 éves évfordulóját, így a város a fesztivál eseményei során kiemelten együttműködik Írország Magyarországi Nagykövetségével.

Rendőrségi szállásról lopott a vagyonőr Győrben

300 eurórért nem biztos, hogy megérte.

4 évvel ezelőtti bejelentéssel flexel újra Fekete Dávid

Már 2022-ben bejelentették az Audi új gyáregységét, amihez a magyar állam 8 milliárd 500 millió forinttal járult hozzá.