A vas megyei DK-s polgármester kilépett a  pártból

Farkas Bazsi 2018-12-29 08:56:00
Kám első embere, Mecseki Csaba ezután függetlenként politizál. Vele együtt 13-an, többek között Kelemen Krisztián, szombathelyi önkormányzati képviselő hagyta ott a pártot.

Csütörtökön írtunk róla, hogy Szombathely DK-s önkormányzati képviselője a Facebookon jelentette be, hogy otthagyja a pártot. Már akkor írtuk, hogy információnk szerint nem csak ő, de vele együtt többen is otthagyták a Demokratikus Koalíciót.  

A körmendi DK-sok sokat dolgoztak, mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a tavaszi parlamenti választásra, Vasban egyedülálló módon, a párt adott képviselőjelöltet, Balogh Tibor személyében. 

A vasi DK-sok viszonya eddig sem volt felhőtlen, ezt már Kelemen tavalyi átjelentkezése is mutatja, innen aztán a helyzet csak még tovább romlott. Ezt a körzet korábbi elnöke, Kám polgármestere, Mecseki Csaba mesélte az Ugytudjuk.hu-nak. 

- Gyurcsány Ferenc elnökre való tekintettel fájó szívvel hoztuk meg ezt a döntést. Tavasszal kiállítottunk egy jelöltet, kampányoltunk, dolgoztunk. A kérésünk annyi volt a szombathelyi Vas 01-es, és a Vas 02-es, vagyis a kőszegi választókerület felé, hogy aláírásgyűjtéssel támogassák a jelöltünk indulását. Összesen nyolc darab aláírást kaptunk a szombathelyi DK-soktól, Vas 2. Elnöke pedig kijelentette, hogy nem fog segíteni. Azt hiszem ez jól mutatja azt, hogy mennyire tudott együtt dolgozni a megyében a párt és mennyire voltak elhivatottak. - mesélte Mecseki. Ilyen hozzáállással sem a Vas megyei DK vezetőivel sem a régióvezetővel nem tudunk és nem is akarunk együtt dolgozni.

Mecseki Csaba, elnök aztán december 15-én 12 társával együtt kilépett a pártból. 

Mecseki azt mondja, bár nem az anyagiakon múlt, de sokban az is közrejátszott, hogy otthagyták a pártot. 

Sok olyan kiadás volt, amit én magam a saját zsebemből fizettem. Bélyegzőkészítés, Vadai Ágnes szentgotthárdi fórumának terembérlése, molinó készítés, koszorúk és hasonlók. Nagyjából 90 ezer forintnyi számla gyűlt össze, a többi kiadáson felül, mivel minden kitelepülést, szórólapozást, pesti utakat saját magunk finanszíroztunk, ami egy ilyen nagy választókerületben nem kevés kiadás.  A nyáron küldtem el a központba a számlákat, hogy egyenlítsék ki, azóta sem kaptam nemhogy pénzt de még csak választ sem. - folytatta Mecseki.

A DK tagoknál az tette be végképp a kaput, hogy az általuk éveken keresztül befizetett tagdíjat szerették volna egy évzáró vacsorára költeni. Mecseki azt mondja, hogy mint minden máshoz ehhez is a régióvezető jóváhagyása kellett volna. Hiába ő volt a választókerület elnöke, a bankszámlájukhoz nem volt hozzáférése, sőt a pontos egyenleget sem közölték vele.

- Azoknak a társainknak akartuk megköszönni egy vacsorával a segítséget, akik a februári mínuszokban járták a köztereket, gyűjtötték az aláírásokat, standoltak. A saját magunk által befizetett pénzt akartuk vacsorára költeni. A régióvezető azt mondta nem lehet. Több százezer forint lehet a választókerület számláján, szerintem bőven belefért volna egy vacsora. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, 13-an léptünk ki. - tette hozzá a volt elnök.

A Vas 03-as DK szervezetben most alig páran maradtak. Mecseki azt mondja, hogy társaival mindenképpen szeretnének tovább politizálni, ez a csapat mindenképpen együtt marad. A Demokratikus Koalíciónak további sok sikert kívánunk! - ezzel zárta Mecseki az interjút.

A címlapon Kelemen Krisztián, Mecseki Csaba és Balogh Tibor. 

Szólj hozzá!

Leállította a TISZA-kormány az M87-es, vagyis a Kőszeg-Szombathely közötti 2x2 sávos út megépítését

A Fidesz-kormány 50%-kal túlárazottan akarta, koncesszióban megépíteni.

Terv szerint halad Győr egyik legforgalmasabb kereszteződésének rekonstrukciója a Vidéki Buszpályaudvarnál

Távhővezeték-csere és csőtörés is színesítette a Zrínyi-Hunyadi csomópont felújítását.

Básthy Béla: megnyugtató intézkedésekre van szükség Kőszegen is azbeszt-ügyben

A városban eddig 29 különböző helyen mutatták ki azbeszttel szennyezett kőzet jelenlétét, a történelmi kisváros idegenforgalma azóta jelentősen visszaesett, üresek a szálláshelyek, elmaradnak a vendégek.

Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész - Magyar Péter szerint ezzel az Orbán-rendszer újabb bábjától szabadult meg az ország 

A távozó vezető döntését, az ügyészség függetlenségének megőrzésével indokolta, megbízatása augusztus 25-én szűnhet meg.

Orbán Viktor hazatért, gyorsan kinevezte Bóka Jánost frakcióvezetőnek, és ma már az is biztos, hogy a Fidesz új slágerszava az „önkény” lett

A volt miniszterelnök szerint Magyarországon diktatúra épül, miközben amerikai útját azzal magyarázta, hogy ha itthon marad, akkor sem tudott volna többet tenni.

A mészkőből készült fedkövek előnyei

Milyen anyagból készüljön kerítésének oszlopfedköve? A választék óriási, de a mészkő mindig is népszerű volt, köszönhetően természetességének és esztétikai vonzerejének.

Három mentőhelikopter érkezett a sárvári halálos baleset helyszínére

Egy kisteherautó és egy kisbusz frontálisan ütközött a 84-es számú főúton.

Nemény András: Megegyezésre törekszünk az Oladi Plató ügyében

A polgármester reagált a kivitelezőknek megengedett sűrűbb behajtás miatt érkezett panaszokra.

Suszter maradjon a kaptafánál? - a Republikon Intézet szerint nem csak jogászokból lehet államfő, legalábbis ezt mutatják az európai példák 

Az elemzés szerint a jogi diploma előnyt jelenthet, de sem az Európai Unióban, sem a magyar tapasztalatok alapján nem garanciája a sikeres köztársasági elnöki munkának.

Korrupcióról és közbizalomról beszélget Pintér Bence az Agora Körök rendezvényén ma este 7 órától

A győri polgármester lesz a szervezet következő nyilvános közéleti estjének vendége, szerdán, a Lima Pub & Hostelben.

Bemutatták a 3550 milliárd forintból megvalósuló Baross Gábor vasútfejlesztési programot, aminek keretében megújul a győri vasútállomás is

A város több jelentős vasúti beruházásban is érintett: akadálymentesítik az állomást, felújítják a peronokat, és gyorsabbá válhat a Budapest-Győr vasútvonal is.

Orbán Viktor fellázadt az ellen a rendszer ellen, amit tizenhat éven át saját maga épített fel

A volt miniszterelnök önkényuralmat, felszámolt jogállamot és megszüntetett politikai versenyt emleget, miközben regnálása alatt rendeleti kormányzás, médiatúlsúly, intézményfoglalás és a belső kör példátlan gazdagodása vált a rendszer alapjává.

Graffitiseket csíptek el Szombathelyen

Mindig elkapnak, amikor a falra íro....

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.