A város szélére költözik a SZOVA

Farkas Bazsi 2018-10-30 12:33:00
2 milliárdos beruházás kezdődött Szombathelyen. Hamarosan üres lesz a cég Welther Károly, és Jászai Mari utcai épülete.

Komoly beruházást jelentettek be ma délelőtt a szombathelyi városházán: 2 milliárd forintból ipari parkot fejleszt a SZOVA és hamarosan elkezdődik a városi közszolgáltató telephely építése is. A beruházás két szempont miatt is jelentőséggel bír.

A SZOVA 2007-ben kötvénykibocsátást hajtott végre. A cég 5 milliárd forint névértéken jegyezte a kötvényeket, ami a svájci frankos beváltás miatt végül 8 milliárdot hozott a cégnek. Ezt évi 400 millió forintos törlesztéssel, 2030-ig kell kiegyenlíteni, így egy előremenekülő taktikát választott a cég vezetése. Vagyis a kapott pénzből vásároltak egy 14,7 hektárnyi területet Szombathely határában, a 86-87-es utak kereszteződésében, ezt ma már csak Sárdi-ér úti területként emlegetik. 

A terv ugyanis az volt, hogy ipari parkot hoznak létre, kiépítik az infrastruktúrát, olyan részletességgel, hogy a csapadékvíz elvezetésen keresztül, a közvilágítás, a szennyvíz ellátás, vagy éppen az ipari áramellátás is rendelkezésre álljon. Ehhez szerzett most a város 506 millió forintos TOP-os pályázati forrást. Az építkezés pedig már meg is kezdődött, ami azt jelenti, hogy legkésőbb január, február környékén értékesíthetők lesznek ezek a területek, összesen 8 telek. 

A másik lába ennek a projektnek pedig a SZOVA kiköltözése a belvárosból. A cégnek most két telepe van. Az egyik a Jászai Mari utcában van, a másik pedig a Welther Károlyban. 2015-ben Orbán Viktor szombathelyi látogatásakor jelentette be, hogy 1,5 milliárd forintot kap a város arra, hogy  városi közszolgáltató telephelyet építsen - bár a miniszterelnök saját bevallása szerint fogalma sem volt arról, hogy ez mit is jelent. 

Ez, ahogy a mai prezentáción megtudhattuk, egy olyan létesítmény lesz, amiben helyet kap a SZOVA teljes apparátusa. A terveken - amelynek látványterve a címlapfotón látható -  két irodaház, és a városgazdálkodási gépek elhelyezésére alkalmas műhely és garázs megépítését jelenti. Első körben az egyik irodaház és a műhely, valamint garázs épül meg. A másik irodaház - ami egyébként egy inkubátorház lesz és a SZOVA működését nem befolyásolja -  megépítésére egyelőre még nincs pénz. Az új létesítmény után a SZOVA belvárosi telepe és irodaháza is értékesítésre kerül. Vagy eladják vagy kiadják majd. Erre a tavasszal sor is kerülhet. 


 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.