A tudósok 65 évvel ezelőtt jeleket küldtek az űrbe, most meg attól félnek, hogy válasz érkezik rá

Fehér Buda 2020-06-25 07:21:00
Furcsa paradoxont miatt aggódnak az űrkutatók.

65 évvel ezelőtt iszonyúan erős jeleket küldtek az emberek az űrbe. Az arecibói üzenetként elhíresült jelet azért lőtték a csillagok közé, hogy felvegyék a kapcsolatot a lehetséges földönkívüliekkel. Az üzenet csak néhány információt tartalmazott az emberiségről, és az emberiség számára szükséges vegyi anyagokról, például a szénről. Emellett egy ember és az emberek DNS-láncának leegyszerűsített képét is kiküldték az űrbe a kutatók, annak a reményében, hogy barátokra lelünk a csillagok között.

Az arecibói üzenetet egy olyan galaxis felé indították el, amely 25 ezer fényévre van tőlünk, de már az útraindításakor sem gondolták komolyan a kutatók, hogy célba is ér a jel, hiszen addigra már elmozdul az egész galaxis.A tudósok inkább egyfajta próbaként tekintettek a kísérletre, hiszen el kellett dönteniük, hogy mit tartalmazzon egy üzenet az emberektől az űrlények számára. Sőt, egy utató, Donald Campbell szerint az üzenet csak szimbolikus jelentőségű volt, hogy megmutassák, mire is képes a technológia. 

A kutatók tehát sosem gondolták volna, hogy válasz érkezik az első intergalaktikus e-mailre, aztán 27 évvel később az angliai Hampshire megyében megjelent egy gabonakör, amely teljesen ugyanolyan volt, mint a tudósok jele, csak a szenet kicserélték benne szilikonra. Persze később kiderült, hogy egy átverésről van szó, igazi válasz azóta sem érkezett az üzenetre.

A tudósok viszont a mai napig nem adták fel az űrlényekkel való beszélgetés lehetőségét. Két évvel ezelőtt még Stephen Hawking is részt vett egy orosz milliárdos kísérletében, ő is üzenetet akart küldeni az ismeretlen életformák számára. Ekkor merült fel annak a kérdése, hogy mi lenne akkor, hogy a barátságos üzengetésre ellenséges támadás lenne a válasz.

Még Hawking maga is óvatosságra intette az űrkutatókat, mert szerinte az általunk küldött jeleket olyan földönkívüli életformák is észlelhetik, amelyek kiírtanák azz emberiséget. Egy másik elképzelés szerint ha barátságos űrlények válaszolnának, és esetleg meglátogatnák a Földet, akkor véletlenül halálos baktériumokat és vírusokat is behurcolhatnának, amely szintén az emberiség végét jelenthetné. Hawking szerint a földönkívüliek látogatása felérne Kolombusz Kristóf amerikai partraszállásával, amely elég rosszul végződött az őslakos népek számára. 

Ez az elképzelés az arecibói üzenet feladóinak fejében is megfordult, három nappal azután, hogy a jel elhagyta a bolygónkat, az angolok arra szólították a Nemzetközi Csillagászati Uniót, hogy többet ne küldjenek hasonló jeleket az űrbe, míg a Kaliforniai Egyetem kutatói azt mondták, a kísérlet olyan volt, mint egy sötét erdőbe ordítani, mielőtt felmérnénk, hogy veszélyes állatok élhetnek-e benne. Persze kézzel fogható válasz a mai napig nem érkezett, de a jelen kor kutatói abban reménykednek, hogy soha nem is találnak rá földönkívüli életformák a jelre.

A témára egyébként a világhírű kínai sci-fi író, Cixin Liu egy egész regénytrilógiát húzott fel, amelyben egy hasonló jelzés nyomán idegen támadás éri az emberiséget, mind a három kötet megjelent magyarul az Európa gondozásában.

Forrás: Mirror

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.