A szombathelyi közgyűlés úgy szavazta meg a vasút környéki fizetőparkolókat, hogy egy szót sem beszélt róla

Farkas Bazsi 2018-08-31 06:36:00
Csökkenő helyek, 200 forintos óradíj az eredmény.

Elég sokakat érint az a rendelet módosítás, ami a szombathelyi vasútállomás környékére terjesztette ki a fizetőrakolást. A testület júniusban tárgyalta, vagyis tűzte napirendre a javaslatot, merthogy tárgyalásról nagyjából szó sincs, de ezt majd egy kicsit később. Az előterjesztés lényege, hogy szeptember 1-től fizetni kell a: 
 

  • Széll Kálmán utcában (A Vörösmarty Mihály utca és az Éhen Gyula tér között.),
  • a Széll Kálmán utca 51. A-C. tömbbelsőben,
  • a Kisfaludy utcában (A Vörösmarty Mihály utca és a Nádasdy utca között),
  • az Éhen Gyula tér 1-3.,
  • és a Vasút u. 1-7. előtti parkolókban.

De forgalmirend is változik a környéken. Mivel a Kisfaludy utca Vörösmarty és Nádasdy utca közti szakaszának egyik sávját elfoglalják az új fizetőparkolók, így ide csak egy irányból, a Nádasdy felől lehet már csak behajtani. Mindezt egyébként videón is körbejártuk.

Videó - Feleannyi parkoló lesz a szombathelyi vasútállomásnál hétfőtől

200 forint lesz óránként!

Szóval a júniusi közgyűlés tárgyalta a nem kis visszahangot kiváltó rendeltet. Visszakerestük a közgyűlési jegyzőkönyvet, amit egyébként bárki elérhet az interneten a szombathely.hu-n, a város hivatalos weblapján.

A városi képviselőket annyira érdekelte, a környék sorsa, hogy egyetlen szót sem ejtettek arról, hogy ez most milyen hatást is fog kiváltani a közlekedében.

Első blikkre egyébként úgy nézett ki, hogy senki nem akar hozzászólni a napirendi ponthoz, aztán Balassa Péter (Jobbik) mégis szót kért. Azonban ő sem ehhez szólt hozzá, hanem a zöld rendszámos autók esetleges parkolási engedményeit firtatta, amivel módostani szerette volna az előterjesztést, amiben a fizetőparkolók kiterjesztése szerepelt. A Balassához csatlakozó Szuhai Viktor (Éljen Szombathely! - MSZP - DK - Együtt) szintén a zöld rendszámos autók témájához csatlakozott, akár csak Lendvai Ferenc (Fidesz-KDNP). Csak egy kicsit tért el a tárgytól Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária (Fidesz-KDNP), aki a belvárosi parkolók fel nem festésével volt elfoglalva. Javasolta továbbá, hogy a Semmelweis utca végén és a Pelikán park mellett a Honvéd tér szakaszon újabb fizetőparkolókat alakítsanak ki. 

De arról, hogy a vasút környékének parkolási ügyét segíti vagy nehezíti a tervezett intézkedés egyetlen szó sem hangott el.

De az sem derült ki, hogy hány környékenlakó és egyáltalán pontosan mit kért, a parkolási helyzet jobbá tételéért. 

Belenéztünk a Gazdasági és Városstratégiai Bizottság közgyülés előtt ülésének jegyzőkönyvébe is. Azt gondoltuk, hogy egy a bizottság által jól előkészített javaslatról van szó, ezért nem kellett tárgyalnia azt részletesen a közgyűlésnek. A javaslattal kapcsolatban csak annyit találtunk, hogy az ülésen kérdés, ezzel kapcsolatban nem merült fel, így a bizottság azt a közgyűlésnek elfogadásra javasolja.  11-en szavaztak igennel, a baloldal két bizottsági tagja Nemény András és Kopcsándi József azonban nemmel voksolt. 

A júniusi közgyűlésen tehát így szavazták meg a fideszes képviselők azt, hogy a parkolási gondokat fizetőparkolók felfestésével enyhítsék. A baloldal azonban nemmel voksolt. 

Kerestük Illés Károlyt, a körzet ökormányzati képviselőjét, hogy tájékozódjunk a témában. A következő kérdéseket küldtük el neki emialben:

- Hány környéken lakó jelezte a parkolási problémát?
- Hányan jelentek meg az ügyben összehívott lakossági fórumon és milyen javaslatokat tettek a térség parkolási problémáinak felszámolására?
- Az itt lakók milyen véleménnyel voltak arról, hogy bár lakossági bérletet válthatnak, ezután nekik is fizetni kell majd azért, hogy otthonuk közelében parkolhassanak?
- Konzultált e az önkormányzat közlekedési szakemberrel? Milyen javaslatai voltak a környék parkolási nehézségeinek felszámolására?
- Hány autó tudott parkolni az új rendszer előtt a most fizető parkoló övezetbe sorolt utcákban, és mennyi fér el szeptember elseje után?
- Tervezik e, hogy a környéken további utcákban is fizetőssé teszik a parkolást? 

 

Amint kapunk válaszokat jelentkezni fogunk velük. 

Szombathelyen legutóbb a Berzsenyi tér átalakításával 50 parkolóhely szűnt meg a belvárosban. Tavaly novemberben pedig a Kőszegi utca belső udvarában alakítottak ki egy 46 férőhelyes parkolót. 

Az Éljen Szombathely! - MSZP - DK - Együtt frakció már többször elmondta, hogy szerintük nem az a megoldás a belvárosi parkolási helyzet könnyítésére, hogy újabb és újabb fizetőparkolókat jelölnek ki. A legutóbbi önkormányzati választásokon például azt ígérték, hogy esetleges győzelmük esetén a fizetőparkolás helyett új stratégiával oldanák meg a parkolóproblémát. Hogy mi lett volna ez, a Fidesz szombathelyi győzelme miatt, egyelőre nem tudtuk meg. 

Szólj hozzá!

A legnagyobb hőségben is helyt áll a GYHG - a kánikulában is zavartalan a hulladékszállítás

A győri hulladékgazdálkodási társaság a rendkívüli meleg ellenére is biztosítja a folyamatos szolgáltatást, miközben dolgozói védelmére is kiemelt figyelmet fordít. 

100 lakást építenének az egykori kőszegi SOS gyermekfalu területén

A helyi önkormányzat támogatja a beruházást, ugyanakkor vannak még megoldásra váró feladatok.

Megverte anyját egy férfi a szombathelyi vasútállomás előtt

Apja próbálta csitítani az agresszív férfit.

Az elektromos járművek idén nyáron is hódítanak!

A nyári szezon beköszöntével a városi utcák és a vidéki kerékpárutak képe alapvetően megváltozik.

Szakács András szerint minimum ellentmondásos a győri Fidesz–KDNP álláspontja a szolidaritási adóval kapcsolatban

Azt megszavazta ugyan a helyi Fidesz, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában nem jó, de azt a határozatot mégsem vonták vissza amiben tavaly még azt állították, hogy az elvonás Győr stratégiai érdeke. 

Állásfoglalást készített az abdai képviselő-testület a Juhász Balázst érintő NKA-ügyben 

A testület a település jó hírnevének védelmére hivatkozva fogalmazott meg határozati javaslatot, amely a képviselő megbízatásának mérlegelését is felveti.

Válogatós a kutyusod vagy igényes?

Sok gazdi ismeri azt a helyzetet, amikor izgatottan kitölti a kutya táljába a vacsorát, a négylábú kedvenc azonban csak megszagolja az ételt, majd érdektelenül elsétál.

Medián: a többség nem tiltaná a Pride-ot

A teljes népesség 58%-a szerint az iskolai tananyagnak a homoszexualitás és a nemi sokszínűség témájára is ki kell térnie.

Nem mindegy, mennyit fizetsz vissza – mutatjuk, miért

Egy hitel felvételekor sokan elsősorban azt nézik, mekkora összeget tudnak havonta kényelmesen törleszteni.

Vasivíz: Az Oladi Plató szennyvízelvezető rendszere jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy közműként a társaságunk üzemeltetésre átvegye

A víziközmű szolgáltató nem is lát arra esélyt, hogy a közeljövőben az átvétel megtörténhessen. Amennyiben a társulás megszűnik, úgy az átvétel szinte ellehetetlenülne.

Több mint 3 milliárd forintos uniós program segíti az álláskeresőket Győr-Moson-Sopron megyében

Többféle támogatás is elérhető: bértámogatás, a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások, valamint képzéshez kapcsolódó, az álláskeresést ösztönző juttatás.

Új igazgatóságról döntött a közgyűlés - nehéz örökséget vesz át a Győr-Szol új vezetése

Milliárdos hiányok, rendőrségi nyomozások, vitatott beruházások és vezetőváltások után kaphat új irányítást a város talán legfontosabb önkormányzati cége.

Rendkívüli intézkedéseket vezet be a kormány a történelmi hőhullám miatt

Home office az államigazgatásban, felfüggesztett kamionstop, fokozott tájékoztatás és országos készültség – a hétvégén akár 40 Celsius-fok is lehet.