A Szombathelyi Haladás továbbra is azt szeretné, ha a Sportkomplexum elengedné a tavalyi tartozásukat

Farkas Bazsi 2020-10-17 11:16:00
A 37 és fél millió forintos önkormányzati támogatásra pedig igényt tartanak.

Villáminterjút közölt a Szombathelyi Haladás hivatalos weboldala a klub ügyvezetőjével, Séllei Árpáddal. Az apropót a szerdán megtartott szurkolói kerekasztal szolgáltatta. 

- A fórumon dr. Horváth Attila sportért felelős alpolgármester azt mondta, a 300 millió forint nem volt elég a Haladás Sportkomplexum 2019-es üzemeltetésére. Erről mi a véleménye?

- Egyértelműen kiderült, a 300 millió elég volt a teljes évre - mondta Séllei Árpád. - A doboz, azaz a sportcsarnok körülbelül 180 millióba került, a stadion 118 millióba, a beszámolójuk szerint is kompletten belefértek a kormány által biztosított összegbe.

- Az is elhangzott, hogy azon a bizonyos, tavalyi közgyűlésen 100 millió forintot kért a Haladásnak. Ezt meg tudja cáfolni?

- A teljes szószerinti anyaga megvan a decemberi közgyűlésnek, ahol dr. Nemény András, illetve Tóth Kálmán is kijelenti, hogy nem érkezett támogatási kérelem a Haladástól.

Tetszik vagy sem, de 400 millió forint alatt nem nagyon áll meg a Haladás Sportkomplexum éves üzemeltetése

Illés Károly, a szombathelyi Fidesz-KDNP sajtószabadságot két lábbal tipró frakcióvezetője gyakorlatilag lehazugozta Horváth Attilát (Éljen Szombathely!), sportért is felelős alpolgármestert. Illés szerint ugyanis nem igaz az, amit Horváth a szerdán tartott Haladás kerekasztal beszélgetésen mondott, vagyis, hogy Sportkomplexum fenntartása évi 400 millió forintba kerülne.

- Igényt tart-e a Haladás a 2019-re szóló 37.5 milliós bérleti díj támogatásra?

- Szeretnénk, ha a komplexum elengedné a 2019-es tartozásunkat, megteheti, hiszen már megkapta az államtól. És 2020 első félévére kérnénk a 37.5 milliós támogatást, de természetesen ez a komplexumhoz kerülne, nem a Halihoz.

- A Haladás hazai meccseit még az NB II-ben is közel 3 ezren látogatják és rengeteg olyan szimpatizánsa is van a csapatnak - város és megyeszerte - akik ugyan nem járnak ki a találkozókra, de szurkolnak a fiúknak. Hogy értékeli a fórumon elhangzottakat, tisztult a kép a sok-sok ezer Hali-szurkoló előtt?

- Remélem igen, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam, szerintem már mindenki tisztán látja a helyzetet. Köszönöm a szurkolói csoportnak, amelyik megszervezet ezt az ankétot, sokkal többet segített nekünk, mint azt előre gondoltuk volna.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.