A Szombathelyi Haladás célja a téli szünetig: elkerülni a kiesőhelyről

Vágvölgyi Bálint 2019-11-14 07:25:00
Desits Szilárd csapatára addig nehéz időszak vár.

A Szombathelyi Haladás október 29-én menesztette korábbi vezetőedzőjét, Supka Attilát, miután a csapat hazai pályán kikapott Nyíregyházától 3-1-re. Azóta a korábbi másodedző, Desits Szilárd vezeti a szakmai munkát. Az megbízott vezetőedzővel a csapat először Magyar Kupa-meccsen 2-0-ra verte a Győr-Ménfőcsanakot, aztán a bajnokságban 3-0-s vereség következett az éllovas MTK otthonában. Ezután következett a hazai, Vác elleni  3-0-s győzelem, legutóbb pedig 1-0-ra kikaptak a második, Budafok vendégeként.

– A papíron kötelezőnek mondott, de egyébként korántsem könnyű meccseket, a győr-ménfőcsanaki Magyar Kupa-mérkőzést és a Vác elleni hazai bajnokit megnyertük – mondta Desits Szilárd, a klubhonlapnak. – A két esélyesebb együttes ellen pont nélkül maradtunk. Az MTK-nál nem nyerhettünk...A budafoki meccsben viszont több volt, szervezetten, fegyelmezetten játszottunk, ám hogy kikaptunk, betudható annak, hogy 11 nap alatt négy mérkőzést vívtunk – valamint a fizikai állapotunknak. Pozitívum, hogy maximálisan elégedett lehetek a csapat hozzáállásával, arculatával, azzal, hogy egységesek vagyunk és a játékstílusunk is javul. Tisztában vagyok vele, profi futballról van szó, így eredmények kellenek. A támadójáték minőségén javítanunk kell, racionálisabb, agresszívabb futballra van szükségünk elöl. Sok tehetséges fiatal van a keretünkben, de – Kiss Bence kivételével – rutintalanságuk miatt korai lenne olyan teljesítményt elvárni tőlük, amelyre most szüksége lenne a csapatnak.

– Ez a hét a feltöltődésről szól, hiszen ahogy említettem, 11 nap alatt négy meccset vívtunk – folytatta a megbízott vezetőedző. – A héten négy edzésünk van, aztán tíz napunk lesz felkészülni az előttünk álló időszakra, ami megint csak nem ígérkezik könnyűnek – két és fél hét alatt négy bajnoki és egy kupamérkőzés vár ránk.

Meggyőződésem, ebben a csapatban sokkal több van, mint amit eddig nyújtott. Annak ellenére, hogy az idén még topcsapatokkal és a kiesés ellen küzdő együttesekkel csapunk össze, egy célunk lehet: a téli szünetre elkerülni a kiesőhelyekről.

A válogatott szünet miatt a hétvégén játszik a Hali, jövő vasárnap folytatódik az NB II. – ekkora a szombathelyiek szabadnaposak lesznek. Ezt követően nehéz sorozat vár a zöld-fehérekre: november 27-én, Tiszakécskére látogatnak (kezdés: 13.00). December 1-jén (13.00) a feljutásra pályázó Győr vendégei lesznek, 4-én (18.00) Magyar Kupa-mérkőzésen a Budafokot fogadják. Majd 8-án (17.00) a jelenlegi negyedik Gyirmót érkezik Szombathelyre, az évet 15-én (13.00) az ötödik Siófokon vendégeként zárják a szombathelyiek. 

A csapattal kapcsolatos hír, hogy a Szombathelyi Haladás Labdarúgó Kft.-nek az új  városvezetés rendelkezésére kell bocsátania a teljes pénzügyi átvilágítás dokumentumait. Ennek határideje holnap jár le, szóval hamarosan minden kiderülhet a Hali anyagi helyzetével kapcsolatban.

Holnap öntenek tiszta vizet a pohárba Haladás-ügyben

Farkas Bazsi Lejár a pénzügyi vizsgálat határideje. Kiderülhet a csapat valós pénzügyi helyzete. Több témában tartott ma sajtótájékoztatót a szombathelyi városvezetés, ahol többek között azt is megkérdeztük Nemény András (Éljen Szombathely) polgármestertől és jelenlévő három alpolgármestertől, hogy mi a helyzet a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgó csapatát működtető Szombathelyi Haladás Labdarúgó Kft.-vel.


Szólj hozzá!

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.