A szentgotthárdi Opelben sem termelnek már sokáig

Nagy Donát 2020-03-17 14:19:00
Leálltak a PSA autógyárai, akiknek a magyarok szállítják a motorokat.

Nemrég az Ugytudjuk is beszámolt róla, hogy leáll a győri Audi gyár a koronavírus miatt.

Leáll a győri Audi a koronavírus miatt

Pintér Bence A cég a koronavírus terjedése mellett azzal indokolta a leállást, hogy a Volkswagen-konszern legtöbb telephelyén szintén felfüggesztik a termelést. A koronavírus (Sars-Cov-2) és az általa okozott tüdőmegbetegedés (COVID-19) miatt a magyarországi Audi-gyár leállításáról döntött a cég vezetése - tudta meg a hvg.hu.

Tegnap pedig közleményben adta ki a francia PSA Peugeot-Citroen csoport - amely a Opel és a DS márkák tulajdonosa is -, hogy a súlyosbodó járványhelyzet miatt ütemezetten leállítja gyárait.

Ez azt jelenti, hogy az intézkedés miatt 15 francia, spanyol, német, lengyel, brit, szlovák és portugál gyárban áll meg a termelés.

A közlemény szerint nemcsak a közvetlen járványveszély, hanem az autókereskedelem és beszállítói láncok összeomlása miatt van szükség az intézkedésre.

Az autógyárak termelésének leállítása március 27-ig érvényes.

Szentgotthárdon autót már nem, viszont az azokba szükséges motort gyártanak. Az autógyárak leállása miatt levélben érdeklődtem, milyen intézkedések várhatóak.

Kaszás Zoltán, a cég szóvivője válaszlevelében jelezte, hogy a szentgotthárdi gyár is igazodni fog az autógyárak leállási tervéhez, így ők is szüneteltetni fogják a termelést. A részletek most lesznek kidolgozva.

Közben a totalcar.hu is érdeklődött az Opelnél, akik annyit írtak, hogy a kapott információk szerint a szentgotthárdi gyáregységben hetek óta fokozott fertőtlenítési és takarítási rendszert vezettek be, utasításokat adtak az üzem 850 dolgozójának a higiénés előírásokra szigorítására, illetve a személyes kontaktusok minimalizálására, és most is hőmérőzik a szentgotthárdi gyárba érkező kamionok sofőrjeit. Egyúttal kevesebb látogatót fogad a gyár és az üzleti utak számát is lecsökkentették.

Ahogy Kaszás elmondta, eddig nem találkoztak a gyárban a betegséggel, de a vezetőség figyelemmel kíséri a kormányzat járványügyi kommunikációját és intézkedéseit és ennek megfelelően a termelés leállításáig tovább szigorítja majd a dolgozók és a beszállítók egészségének megóvása érdekében. 

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.