A rendőrség elfogta a kőbányai emberölés feltételezett elkövetőjét

Vágvölgyi Bálint 2019-12-31 19:40:00
Kevesebb mint 24 óra alatt meglett a 22 éves K. Dániel.

Ahogy korábban mi is megírtuk, ismeretlen elkövető december 30-án 17 óra 50 perc körül Budapesten, Kőbányán, a Harmat utcában, egy társasházi lakásban bántalmazott egy nőt, akit később a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak, de a szakszerű ellátás ellenére életét vesztette.

Az esetet követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen és a nyomozók megkezdték az elkövető felkutatását.

A police.hu-n most közzétett hír szerint a nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetéssel megalapozottan gyanúsítható 22 éves budapesti K. Dánielt, aki ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki.

A BRFK nyomozói az emberöléssel megalapozottan gyanúsítható férfit kora este a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve Budapest XVII. kerületében elfogták.

A férfi elszámoltatása jelenleg folyamatban van. ​

Szólj hozzá!

Simon Attila: Nem én fúrtam meg Vígh Ferencet

Szurkolói pletykákra regált a labdarúgó edző.

Járműveket szanál a Győr-Szol 

Ha seprőgépet, öreg furgont, vagy konténerszállító-teherautót venne, most licitálhat!

Az airsoft és a szükséges felszerelések

Az airsoft egy izgalmas, taktikai csapatsport, amely az elmúlt évtizedekben világszerte hatalmas rajongótáborra tett szert.

Magyar–osztrák nyugdíjtanácsadó napokat szervez a Magyar Államkincstár Győrben és Szombathelyen

A rendezvények specialitása, hogy a kihelyezett ügyfélszolgálatokon egyszerre vannak jelen mindkét ország nyugdíjügyintézői, akik segítenek az igénylésben, a jogosultsággal kapcsolatos kérdésekben, és átveszik a szükséges dokumentumokat.

2:1-re legyőzte az ETO FC a Rapid Wien-t a Konferencia-liga play-off első körében

Mindegy mit írtak az osztrák lapok, nem volt ‘megoldása’ a győriek ellen a bécsi alakulatnak. 

21 millió forintból valósult meg több fejlesztés Győrszentivánon, a képviselői keretből

Új játszótér, buszmegálló és felújított óvoda is szerepel a listán.

980 ezer forintért árulják a Haladás NB II-es csapatának levetett mezeit

Ugyanennyi a kikiáltási ára a csapat megmaradt ajándéktárgyainak.

Mi befolyásolja az internetcsomag kiválasztását?

Biztosan te is gondolkodtál már azon, hogy milyen internetcsomag lenne a legjobb számodra.

A Március 15. téren mond beszédet szombaton Szombathelyen Magyar Péter

A nem hivatalos információk szerint 16 órától lehet meghallgatni a politikust.

Ellepték Szombathelyt a visszaváltó üveg gyűjtők

A város 15 pontján helyeztek ki ilyen szerkezeteket.