Pfizer: Mégis 95 százalékban hatékony a vakcina

Fehér Buda 2020-11-18 19:42:43
További teszteléseknek vetették alá az európai oltóanyagot.

A Pfizer és a BioNTech bejelentette, hogy az első hírekkel ellentétben hatásosabb az európai gyártású koronavírus-vakcina, mint az először gondolták. A cég legelőször ugyanis arról számolt be, hogy az oltóanyaguk 90 százalékban biztosít védelmet. Ezután viszont az amerikai Moderna bejelentte, az ő anyaguk 94,5 százalékban hatékony, sőt, nem is kell olyan alacsony hőmérsékleten tartani, mint a Pfizer vakcináját.

A Pfizer végül ma újabb hírt osztott meg, az oltóanyagot további teszteléseknek vettették alá, aminek a végére kiderült,

az európai vakcina is 95 százalékos védelmet biztosít.

Úgy tűnik, a cég egy kicsit türelmetlen volt a bejelentéssel, a legelső vizsgálatok eredményét ugyanis 94 koronavírusos önkéntesek mintái adták. A szerdai adatokban viszont ez a szám 170-re ugrott, ennyi önkéntesnél pedig már 94 százalékos hatékonyságot regisztráltak. A Pfizer azt is bejelentette, hogy kortól, nemtől és demográfiai hovatartozástól függetlenül működik az oltóanyag, amit már hat országban, 43 500 emberen teszteltek. Eddig egyiküknél sem jelentkeztek nem várt mellékhatások, írja a Metro.

A Pfizer és a BioNTech az év végéig előreláthatóan 50 millió vakcinát tud majd legyártani. A gyógyszergyártó cég azt ígéri, ezt 2021-ben következő 1,3 milliárd ampulla követi majd, ha minden jól megy, már az év végén megkezdődhet az oltás azokban az országokban, ahol rendeltek az oltóanyagból. 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.