A koronavírus-járvány szempontjából különösen veszélyeztetettek az idősebb, 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók, akik a lakosság 19,3 százalékát képviselik Magyarországon - írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján.
A statisztikai hivatal adatai szerint a különösen veszélyeztetettek, tehát a 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók a lakosság 19,3 százalékát teszik ki. Az ország egyes területein ezért kiemelt figyelmet kell fordítani rájuk, mert a déli, délnyugati térségekben, valamint Budapest egyes kerületeiben az ő számuk meghaladja az országos átlagot.

A 65 éves és annál idősebbek ezer lakosra jutó száma járásonként
Az 1,9 millió fő 65 éves és annál idősebb lakosság többsége családjával él együtt, és mintegy háromtizedük egyedülálló. Az egyedül élő idősek aránya főként az Alföld és Dél-Dunántúl egyes járásaiban, illetve a főváros kerületeinek többségében lényegesen meghaladja az országos átlagot.

Csak kitartóan kellett kérni.
Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.
A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.
Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.
A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.
Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.
A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.
Megmarad a 25 év alatti fiatalok szja-kedvezménye is.
A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.
Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.
Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.
Jelenleg nyomkövetőt kell viselnie, és nem hagyhatja el lakóhelyét.
Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.
A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.
A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.
A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.
Azért nem ugyanaz, na.
A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.
Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van.
10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.
