A lengyeleknél most egy darabig nem lesz suli a fertőzésveszély miatt

Nagy Donát 2020-03-11 12:06:00
Minimum két hetes lesz a kényszerszünet. De ki vigyáz majd otthon a gyerekekre?

A Covid-19-fertőzés terjedését megelőző intézkedésként Lengyelországban felfüggesztik az oktatást az alsó-, közép- és felsőfokú tanintézményekben egyaránt

- jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő a koronavírus-helyzet kezelésére létrehozott válságstáb szerdai tanácskozása után az MTI híre szerint.

Piotr Glinski kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter pedig közölte: a kormány úgy döntött, hogy csütörtöktől felfüggesztik a kulturális intézmények, köztük színházak, mozik, múzeumok, művészeti iskolák olyan rendezvényeit, amelyek közönség előtt zajlanak.


A kormány döntése értelmében március 16-tól, hétfőtől két hétig ideiglenesen bezárják az összes bölcsedét, óvodát, általános iskolát.

A középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben már csütörtöktől nem lesz tanítás, egyelőre március 25-ig.

A miniszterelnök azzal indokolta az intézkedést, hogy elemzések szerint a vírus terjedni fog, ezért óvintézkedésekre van szükség.

Morawiecki azt kérte, hogy az óvodás és általános iskolás gyerekek lehetőleg már csütörtökön maradjanak otthon. Mindazonáltal csütörtökön és pénteken még nyitva lesznek ezek az intézmények azok számára, akiknek a szülei nem tudják azonnal megoldani kiskorú gyerekeik felügyeletét.

Javasolta továbbá, hogy a következő napokban a kiskorú gyerekek csak otthonuk legközelebbi környezetében, nagyobb közösségeken kívül tartózkodjanak, nem érintkezve nagyszüleikkel, mert tünetmentesen is terjeszthetik a koronavírust.

Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter az idősebb diákoktól azt kérte, hogy a fertőzés terjedésének lassítása érdekében ne "iskolai többletszünetként", összejövetelekre való alkalomként tekintsenek az óvintézkedésre, hanem lehetőleg otthon, "gyakorlatilag házi karanténban" töltsék a következő napokat.

A saját, valamint mások egészsége érdekében viselt társadalmi felelősség nélkül semmilyen közigazgatási rendelet nem állítja meg a járványt

 - hangsúlyozta a tárcavezető.

Marlena Malag szociális, család- és munkaügyi miniszter rámutatott: a múlt héten elfogadott különleges törvény értelmében a nyolc év alatti gyerekek szülei orvosi igazolás nélkül, mindössze a munkáltatóhoz eljuttatott nyilatkozat alapján jogosultak a táppénz folyósítására, és lehetséges számukra a távmunka is.

Az egészségügyi miniszter beszámolt arról, hogy keddtől szerda reggelig három újabb esettel 25-re nőtt a lengyelországi fertőzöttek száma.

Lengyelországban már kedden elrendelték a tömegrendezvények törlését, az összes közúti, vasúti határátkelőhelyen, valamint a balti-tengeri kikötőkben pedig egészségügyi ellenőrzést vezettek be.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.