A Lamarédában folytatódott az Ugytudjuk győri gasztroportyája

Papp László Tamás 2021-07-29 14:16:18
Helyi étteremkritikai turnénk második állomása.

A győri Apáca utcában található Lamaréda Étteremben 2007-ben jártam először (s a tegnap ott ünnepelt születésnapomig utoljára.) Akkor még a Hírszerzőnél dolgoztam, az egyik pesti kollégám ruccant le, ő javasolta: ebédeljünk ott. Mely akkor nem hagyott bennem rossz emlékeket, ahogy maradandó pozitív nyomokat sem. De gond nem volt vele, s már akkor sem tartozott az olcsóbbak közé, viszont finomakat adtak.

Fotó: Papp László Tamás

Így olyan helynek tűnt, ahová előbb-utóbb visszatér az ember. Momentán inkább utóbb, mint előbb: tizennégy évvel később, fennállásom 44. évfordulóját ünnepelve a nejemmel a Lamarédára esett a választásunk. 

A teraszon már nem volt sok hely, a legtöbb asztalt befoglalták, de azért találtunk. Szemben előző „trófeánkkal”, a felújított, új személyzettel nyitott Erzsébet Liget Étteremmel, itt nem kellett sokat várni a megrendelt fogásokra.

Leteszteltük a felújított győri Erzsébet-liget éttermet

A Szent Imre-templom és a kórházi rendelőintézet között elterülő zöldövezet közepén álló étterem korábban nem így nézett ki. Aki kíváncsi rá, hogyan festett régebben, vagy csak egyszerűen nosztalgiázna, itt talál róla fotókat. Erzsébet Liget Vendéglő - Győr, Erzsébet-liget - Pontos elérhetőségek, nyitvatartás, képek, vélemények - Etterem.hu Egy biztos: mind az étterem külső és belső része, mind az ott felszolgált ételek hagyományosabbak voltak a jelenlegi kínálatnál.

Meg se ittuk az alkoholmentes búzasört, (990 forint) illetve a Jameson whisky-t (1700 forint) kólával (590 forint) már jöttek is. Szemlátomást profi, összeszokott konyhai csapat viszi a helyet.

A XIX. század végén Kuster Ház néven ismert épületben már akkor étkezde működött, a szocializmusban pedig Szalai Lajos, a legendás Öcsi Bácsi által vezettett, halászcsárdaként üzemelő ÁFÉSZ-vendéglő. 2001 óta van a jelenlegi tulajdonoskör birtokában – olvasható az étlapon.

Eddig csak a ramen levest ismertem a szusiétteremek kínálatából. Miszólevest (csirkével, tojással, házi udonnal, wakame) itt ettem először.

Fotó: Papp László Tamás

Erről a japán kajáról Kadzsio Sindzsi Frankenstein-egyenlet című novellájában olvastam még kamaszként. (Borzongató sci-fi horrorthriller a javából, feltétlenül olvassátok el. 89. oldal.)  Rendkívül ízletes, a hús porhanyós, az üveges jellegű tészta roppanva enged a fogak nyomásának. 2580 forintért ez nyilván el is várható, viszont a mellé kínált fűszerpaprika rendkívül szigorú, óvatosan kell bánni vele.

Fotó: Papp László Tamás

Nagyon durva, felér egy könnyfakasztó gránáttal, hogy a miniszterelnököt idézzük: ember kell ahhoz.

Nejem az italon kívül csak desszertet fogyasztott, az alpesi túrógombóc tejfölfagylattal, sűrű joghurttal és homoktövissel (1950 forint) így is elég kiadósnak ígérkezett. Látszott, hogy nem spóroltak ki belőle semmi lényeges összetevőt.

Fotó: Papp László Tamás

Főétel gyanánt ponzuval érlelt lazacfilét rendeltem, tőkfőzelékkel, sózott citrommal, kápiás tavaszi tekerccsel, 5520 forintért. A tekercs és a hal nem is okozott csalódást, nem a legnagyobb adag, de a színe-java.

Fotó: Papp László Tamás

Ugyanakkor a filé takarásában lévő tökfőzelékről nekem más elképzelésem van, illetve volt. Mutatom:

Fotó: Papp László Tamás

Hát...szerintem ennek nem így kéne kinéznie, s engem az íze sem feltétlenül győzött meg. A tökfőzelék számomra nem igazán ezt jelenti.

Ha az ember jó nevű belvárosi helyről ír kritikát, azonnal jönnek a hozzászólások: ennyi pénzért máshol háromszor annyit eszem. Ami igaz is, csak nem tudok mit kezdeni vele. Egy, a történelmi városmag szíve mellett, frekventált idegenforgalmi övezetben lévő éttermen aligha lehet számon kérni egy gyorsbüfé, kifőzde, üzemi étkezde vagy peremkerületi vendéglő árait. Nyilván egy ilyen kategóriájú étteremben nemcsak az ételt fizeted meg, hanem a helyet, az óvárosi hangulatot, az ünnepi élményt is.

Alapvetően nem is az árakkal van gondom (bár a lazac némiképp túlárazott volt), s nem is az adagok méretével. A hely belső részei...

Fotó: Papp László Tamás

...valamint a mosdó külleme, tisztasága, felszereltsége is teljesen rendben voltak.

Fotó: Papp László Tamás

Amivel már inkább gondom volt, azok a legyek. Melyek úgy jöttek a kajára, mint az angolszász bombázók 1944-ben Győrre. Amíg mosdón voltam, 2180 forintért befutott a csokoládé és málna duett (ganache, gél, tuille, sorbet) a páromnak komplett légvédelmi stratégiát kellett alkalmaznia, hogy megóvja az amúgy nagyon finom, cseppet sem émelygős csoki-gyümi kompozíciót.

Fotó: Papp László Tamás

Értem én, hogy a legyekkel s egyéb gerinctelen szárnyasokkal egy bizonyos ponton túl ebben az évszakban nemigen van mit tenni. De egy ilyen borsos árú étterem azért pár elektronikus rovarcsapdába beruházhatna esetleg, mert nem túl nyerő úgy enni, hogy fél kézzel a légitámadást próbálod elhárítani.

Nem hiszem, hogy ez csak engem zavarna, bár a Pegasus-botrány óta (Hofi Gézát idézve) akadhat olyan légy, ami kifejezetten engem akar beköpni. De itt jó eséllyel nem erről volt szó.

Ettől függetlenül inkább elégedetten távoztunk, s ízelőbimbóinkat nem kímélve hamarosan indulunk az újabb gasztroportyánkra.

További képek itt nézegethetők:

Fotók: Papp László Tamás

 

Folyt. köv.

Szólj hozzá!

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.