A koronavírus miatt csúszik Szombathely közlekedési reformja

Nagy Donát 2020-04-24 17:50:00
A város jelenleg is dolgozik rajta, azonban valós forgalmi adatok hiányában most nem lenne ésszerű hosszútávú döntéseket hozni.

A koronavírus miatt hozott korlátozó intézkedések, boltzárak, valamint az iskolák bezárása nyomán látványosan lecsökkent a közlekedők száma Szombathelyen. Bár szubjektíven nézve napról-napra egyre többen merészkednek ki a korlátozások ellenére otthonaikból, a városi forgalom mértéke általában össze sem hasonlítható a veszélyhelyzet előtti állapottal.

A jelenség miatt egyébként több város vezetői is meg mertek lépni olyan módosításokat a közlekedési rendben, amiket korábban nem. Jellemzően plusz biciklisávokat alakítanak ki, vagy utcákat egyirányusítanak, bízva abban, hogy a visszatérő forgalom a megváltozott közlekedési rendet jobban tolerálja, mintha járványügyi intézkedések nélkül lettek volna kialakítva.

Mivel Szombathely közlekedésével az elmúlt években alapvetően csak minimálisan foglalkoztak, ezért sokszor egy katasztrófával ér fel a városban autózni, biciklizni. Az új városvezetés azonban azt ígérte, hogy javítani fognak a helyzeten.

A fentebb említett okok miatt most rákérdeztem, hogy a lecsökkent forgalomnak hála közelebb kerülünk-e az áhított módosításokhoz.

Németh Ákos (Éljen Szombathely!) tanácsnok szerint a szombathelyi önkormányzat egyelőre nem szeretne azonnali, radikális változásokat eszközölni a közlekedésben, ugyanakkor a városi tömegközlekedés rendszere a csökkenő forgalom miatt átállt a munkaszüneti napokra jellemző menetrendekre.

Mint írta, a jelenlegi városvezetés hosszabb távlatokban gondolkodik, és a terveik között szerepelt egy átfogó közlekedési stratégia kidolgozása is. Azonban a városi közlekedési rendszerünk egy meglehetősen komplex rendszer, ezért csak alapos előkészítés és tervezés után lehet módosítani rajta.

Egy átfogó közlekedési koncepció kialakítása egy egész évtizedre szól, ennek az elkészítése is legalább egy éves munkát kíván. Ebben a munkafolyamatban központi szerepe van a forgalomszámlálásnak is. A szakemberek szerint egy év során két időszakban lehet optimálisan elvégezni ezt a mérést, tavasszal, esetleg ősszel. A mi célunk az volt, hogy már tavasszal el tudjuk kezdeni a forgalomszámlálást; a választások után ugyanis nagy lelkesedéssel álltunk neki a közlekedési koncepció kialakításának. Sajnos azonban a COVID-19 járvánnyal és az iskolák bezárásával pont a forgalomszámlálás lehetetlenült el, ezért őszre tolódott a munkavégzés ezen része

– írta Németh.

A város tanácsnoka szerint azonban semmi ok az aggodalomra, a közlekedés reformja nem fog elmaradni, de a járvány miatt némi késedelmet szenved a megvalósítás.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.