A kormánynak sem köteles kiadni a Haladás Sportkomplexum a működési hatástanulmányát

Farkas Bazsi 2019-05-11 14:20:00
Közben az adófizetők öntik bele a száz milliókat.

Lassan állatorvosi ló lesz a szombathelyi Haladás Sportkomplexum. A stadiont 9 milliárdos költségvetéssel kezdték építeni, aztán 15,4 milliárd lett belőle. Piaci alapon működő üzemeltetőt sem talált az önkormányzat, így most is a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft., vagyis az építést felügyelő és azt koordináló önkormányzati cég feladata az üzemeltetés. A cég élére tavaly nyáron a csupán érettségivel rendelkező, városi Fidesz alelnök Gaál Sándor került. 


Nemrég a Transparency International közérdekű adatigényléssel fordult a céghez, hogy megtudja Sportkomplexum üzleti tervét. Vagyis azt, hogy mennyi pénzbe kerül annak fenntartása. A cég ügyvezetője, Gál Sándor azonban megtagadta annak kiadását, mivel azt mondta, az üzleti tervben szereplő számok nyilvánosságra kerülése később akár hátrányosan érintheti a Sportkomplexumot egy versenyhelyzetben.

Ungár Péter az LMP országgyűlési képviselője írásbeli kérdéssel fordult, az Emberi Erőforrások Minisztériumához, hogy megtudja, a minisztériumnak van e jogosultsága megtudni a stadion üzleti tervét.

Válaszában Rétvári Bence államtitkár azt írta, hogy a kormány semmilyen ellenőrzést nem gyakorol a Sportkomplexumra, így a hatástanulmányt sem tudják kikérni.

Rétvári arra is kitért, hogy egy kormányhatározat értelmében 297 millió 800 ezer forintot utal át a kormány a Haladás VSE-nek fenntartásra.


Kérdés persze, hogy ha a kormány nem tudja, hogy mennyi pénzből tartják fenn a Sportkomplexumot, akkor a közel 300 millió forintos támogatást mi alapján ítélte oda.

Az pedig egy másik kérdés, hogy komplexumot szintén használó Haladás Labdarúgó Kft. és HVSE Kft hogyan fogja kifizetni a bérleti díjat, hiszen most a támogatást egyben a HVSE kapta. 


 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.