A Herényiek Háza is cáfolja a szombathelyi fideszes képviselő állításait

Farkas Bazsi 2020-04-08 06:20:00
Egyre inkább úgy néz ki, hogy a Fidesz kreált egy kirakatot arra, hogy bizonyítsa, ők sem tétlenek koronavírus idején. 

Szombaton írtunk róla, hogy nem bírta szó nélkül az igazságtalanságot Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester és kommentben tette helyre Horváth Gábort (Fidesz-KDNP) Szombathely 1-es számú választókörzetének képviselőjét.

Szombathelyen példásan vitték eddig a koronavírus fertőzés megelőzésére hozott intézkedéseket. A polgármester külön alapot hozott létre a védekezésre, szájmaszkokat rendelt be, még a kijárási korlátozás előtt bezáratta a játszótereket, és önkénteseket kezdett toborozni az idős emberek szolgálatára. Egyelőre egyébként továbbra is csak a toborzás és a regisztráció folyik a területen, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ munkatársai ugyanis bírják még a terhelést. 

A rendszer jól működik, talán pont ez szúrt szemet a Fidesznek. Vagyis az, hogy van egy feladat, ami embert próbáló, az Éljen Szombathely! adta városvezetés pedig eddig jelesre vizsgázott.

Telefonálásba kezdtek hát, hogy felkeressék a 65 év felettieket. Mondjuk az is aggályos, hogy milyen listából dolgoztak. Mert, ha ez a Kubatov-lista, akkor ezek szerint, aki nem Fidesz szavazó, az járvány idején…., szóval magára marad, ha a Fideszen múlik.

Hosszas keresgélés után aztán a párt szombathelyi önkormányzati képviselője nem Juli nénihez, vagy Pista bácsihoz ment el, hogy segélycsomagot vigyen, hanem ahhoz a Széll Kálmánhoz, aki 1990 és 1994 között a KDNP színeiben önkormányzati képviselő volt, és egyébként a politizálást azóta sem hagyta abba, rendre megjelenik a jobboldali összejöveteleken.

A Széllnek vitt ételcsomagok átadására aztán a párt holdudvarához tartozó portálok meg is jelentek, hogy tudósításaikban hirdessék a fideszes aktivisták tettrekészségét. 

Az egyik ilyen cikket kiposztoló Horváth Gábor posztja alatt kezdődött meg a komment háború. Ahogy korábban már írtuk, Nemény polgármester maga üzent Horváthnak, amire Horváth később válaszolt is. Többek között egészen pontosan ezt írta:

“„A Fidesz akciója most nem más, mint felesleges fontoskodás” – írta az ugytudjuk.hu néhány nappal ezelőtt. A maszkok kiosztásával kapcsolatban a Herényiek Háza munkatársai és önkéntesei azonnal segítettek volna, és az, hogy nem kértek belőlük, kisebbfajta megrökönyödést váltott ki mindenkiből. Küldtek levelet is részedre, de választ a mai napig nem kaptak.”

Ezzel szemben pedig a Herényiek Háza, vagyis az azt működtető Herényi Kulturális és Sportegyesület tegnap közleményt küldött, amiben ez áll:

Az egyesület 2020. április 3-án elektronikus levél útján, írásban ajánlotta fel segítségét Dr. Nemény András Polgármester Úr felé. A felajánlásra rövid időn belül pozitív választ adott és örömmel fogadta azt. Az ezzel kapcsolatos kommunikáció azóta is folyamatos és élő.

A Herényi Kulturális és Sportegyesület egyben elhatárolódik minden olyan sajtóban és a nyilvánosságban megjelenő információtól, amelyet nem az egyesület képviselői tesznek közzé e-mailen vagy a szervezet hivatalos, kommunikációs felületein, csatornáin.

Vagyis Horváth Gábor egészen egyszerűen nem írt igazat. És nem csak ebben az esetben, a bejegyzése ugyanis ezzel folytatódik:

“A Fidesz telefonos megkereséseinek alkalmával többen kértek segítséget élelmiszervásárlás, gyógyszerkiváltás, postai szolgáltatás tárgyában. Egy esetben jelezték, hogy a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ nem reagált a megkeresésre.”

Azt már Németh Ákos (Éljen Szombathely!) a mostani segítséget koordináló képviselőtől tudjuk, hogy egyetlen egy olyan eset sem volt, amikor a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ munkatársai ne segítettek volna, vagy ne reagáltak volna megkeresésre. Németh azt mondta, hogy erről személyesen az intézmény igazgatónője tájékoztatta. 

Ebből az derül ki, hogy Horváth egyetlen reagálásában két valótlanságot is állított. Persze az is előfordulhat, hogy a képviselőt egész egyszerűen félretájékoztatták, mivel információink szerint a közelmúltban egy baleset miatt bentfekvéses kórházi ellátásra szorult. 

Németh Ákos egyébként ismét azzal nyugtatott, hogy az önkormányzat által felépített rendszer jól működik. Egyetlen szombathelyi sem szenved hiányt semmiből, sőt, a fideszes látogatás előtt Széll Kálmánnál is jártak a szociális munkások és vittek mindent, amit a nyugdíjas orvos telefonon bediktált nekik.

2020.04.08. 6:21:10 -

Szólj hozzá!

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.