A finn pilóta, aki 5 perc alatt 6 gépet lőtt le

ugytudjuk.hu 2019-12-29 09:05:00
80 éve történt a Talvisota, a leghősiesebb háború.

Éppen 80 esztendeje, hogy Sztálin csapataival, hozzá méltóan hadüzenet nélkül, megtámadta Finnországot. A vörös medve egy hétre tervezte a hadjáratot óriási anyagi és emberi fölénye révén. A finneket senki sem segítette.

Ebben a reménytelen helyzetben a finn társadalom összefogott, a pártok mind beálltak a kormány mögé és aki csak tehette, fegyvert fogott. Az eredmény megdöbbentette Európát: a szovjet Vörös Hadsereg óriási veszteségekkel az összes fontos csatát elveszítette. Igaz, a háborút megnyerte.

1939 decembere, dörögnek a fegyverek Karéliában. A vörös haderő több százezer katonája támadja a finneket. Utóbbiak vezére, Carl Mannerheim marsall kézbe kapja a svéd kódfejtők üzenetét. Ebből megtudja, hogy a Vörös Hadsereg hol és mikor tervez támadást. Hogy miért fontos ez? Két okból: mindig ott lesznek, ahol hadászatilag éppen lenni kell. Másrészt váratlan, sítalpas feltűnésük pánikot kelt az oroszok körében. Akiket az alkalmatlan tisztek a finn géppuskák elé vezényelnek. Van olyan nap, hogy egy rohamban tíz finn és ötezer szovjet katona esik el. Még csak nem is kirívó ez ebben a rendhagyó háborúban.

A marsallnak 170 ezer katonája van, többségük tankot még életében nem látott. Tejfölösszájú, szőke legények, az első szerelmen sem túl. Fegyverzetük ósdi, lőszerkészletük véges, kiképzésük gyors, így hiányos. Viszont van egy nagy erényük: a hazaszeretet. Szemben velük a vörös hadak. 1 millió katona, 4 ezer repülőgép, több ezer tank, kimeríthetetlen ember/anyag utánpótlás. Sztálin tervét a finnek nagyon is jól ismerik: előbb a kezet, majd a fejet. A kommunista tömeggyilkos hű önmagához, neki az egész ország kell. E pillanatban szövetségese Hitler, aki lengyel pecsenyéjét sütögeti az orosz asztalnál a Molotov-Ribbentrop paktum révén. De nagyon is figyeli a finn eseményeket, hiszen ez egyfajta főpróba a villámháború előtt. Az északiak sikereit látva Hitlert nyugalom tölti el: az oroszok simán verhetők.   

Finnország, hómezők, csaták. Az északiak hősiesen harcolnak. Egy nyolc tagú család, apa, anya, felnőtt és serdülő lányaik, fiaik rejtett lőállásokat építenek az ezer tó egyik partján. A reguláris sereg ide már nem ér el, de repülőről ledobnak nekik fegyvert és lőszert. Aztán megjelennek a szovjetek. Tűz alá veszik a környéket, minden elképzelés nélkül. A család eddig a vermekben lapult, a hurrázásra elfoglalják állásaikat a géppuskáknál. Ők lepődnek meg leginkább, amikor tisztek a szinte fegyvertelen katonákat belehajtják zárótüzükbe. Tíz perc alatt a támadók ezer embert veszítenek, a család sértetlen. Még több rohamot visszavernek, aztán nehézbombázókat küldnek rájuk... Ez az epizód jól érzékelteti a Dávid-Góliát helyzetet, az utóbbi agyaglábúságát.

Európa ámul és bámul. A lapokban megjelenik annak a finn pilótának a képe, aki a rosszul vezérelt szovjet bombázó kötelék 9 gépéből 5 perc alatt 6-ot leszed. A vörösök rettegnek a Fehér Haláltól, azaz Simo Hayha mesterlövésztől. A katona hétszáz tisztet lő ki, ezzel szinte az egész szovjet haderőnek érzékelhető veszteséget okoz. De a finn sikerek igazi kovácsa maga Sztálin. Néhány évvel a finn háború előtt lefejezi a Vörös Hadsereg tábornoki karát, agyonlöveti a körzeti parancsnokokat és még több ezer tisztet. Helyükre párthű, de képzetlen, katonailag alkalmatlan tiszteket ültet. Az eredmény nem is marad el.

A vörös cár két hónappal a támadás megindítása után őrjöng. Még több katonát küld a frontra. Európa hallgat, lapítva drukkol a finneknek. Csak a magyarok állítanak ki egy zászlóaljat önkéntesekből, Kémeri Nagy Imre százados vezetésével. A segíteni indulókat a németek nem engedik át, mire a frontra érnek, a háborúnak már vége. A finnek így is igen nagyra tartják a gesztust, Kémerit elő is léptetik. Magyar vonatkozás még, hogy a finn katonák többsége magyar védősisakot visel. A Horthy-kormány jelentős lőszer szállítmányokkal ás katonai felszereléssel támogatja a finn haderőt.  Végül a Sztálin számára rendkívül kínossá vált téli háborút 1940 március 18-án, Moszkvában zárják le, aláírva a fegyverszünetet.

A háború mérlege enyhén szólva is elképesztő. A Vörös Hadsereg pár hónap alatt 700 ezer embert veszít, a halottak száma 300 ezer. A finnek 1000 repülőgépet lőnek le és 2000 tankot lőnek ki. A finnek 27 ezer embert veszítenek, sebesültjeik száma 47 ezer. Szinte hihetetlen, de csak 62 repülőjüket és 20 tankjukat sikerül a szovjeteknek megsemmisíteniük. Sztálin meglepő módon tanul a téli háborúból. Megerősíti a tábornoki kart, korszerűbb képzést indít be és visszafogja a politikai tiszteket. Hitler nem tartja a változtatásokat lényeginek és előmelegíti hadigépezetét.

A téli háború 80. évfordulójára egész Finnországban emlékeztek. Hazánkban is voltak hasonló civil megmozdulások, közte Körmenden. Itt régóta működik a finn-magyar baráti kör. A látványosabb, államközi ceremóniák azonban elmaradtak, vagy protokolláris szintre szorítkoztak. Ennek oka, hogy a jelenlegi finn kormány élesen bírálja az Orbán-kormány jogállami gyakorlatát és uniós politikáját. A finn-magyar barátság azonban továbbra is töretlen.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.