A Falco edzője a Körmendnek is gratulált a Sopron elleni meccs után

Vágvölgyi Bálint 2019-11-28 18:51:00
Gasper Okorn azt mondta, tanulniuk kell ebből a mérkőzésből.

Tegnap este a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 80-68-ra legyőzte hazai pályán a Sopron KC-t. A hetedik fordulóból elhalasztott mérkőzést így látta a két vezetőedző:

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Köszönjük a szurkolóinknak a támogatást, gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez, megérdemelték. Kontrolláltuk a meccset az első perctől kezdve, tudtuk, hogy nem lesz könnyű, nyomás nélkül jött hozzánk az ellenfelünk. Az volt a fordulópont, amikor Perl ziccerével meglett a húsz pontos különbség, de a kosarát támadóhiba miatt elvették a játékvezetők. Védekezésben feljavultunk, a támadásaink pedig rendben voltak. Kellően mély rotációval játszottunk, ahogy elterveztük. Nem volt kérdés, hogy ki nyer. Tanulni kell ebből a meccsből is, de hogy mit, az az öltözőben marad. Csak saját magunkkal foglalkozunk. Gratulálok a szomszédainknak, a Körmendnek a továbbjutásért a FIBA-kupában, ez nagyon fontos a magyar kosárlabdának, hogy két csapat is még versenyben van decemberben.

Kosztasz Flevarakisz, a Sopron KC vezetőedzője: Először is üdvözlök újra itt mindenkit, nekem ez már a negyedik alkalom, hogy itt járok, hiszen korábban a válogatottal is megfordultam már itt. A Falco nagyszerű csapat, nem véletlenül első a tabellán, a mai győzelmet is megérdemelte. Úgy jöttünk ide, hogy negyven percen keresztül harcolni akarunk, és ha lesz lehetőségünk a győzelemre, akkor azt megragadjuk. Nem mi voltunk az esélyesek, ezt tudtuk, Magyarországon mindig mindenki ellen a Falco számít annak. A kulcsembereink nem fogtak ki jó napot, ráadásul fault-problémákba is keveredtünk. Harcoltunk, amennyire tudtunk. Új edző és új játékosok érkeztek a csapathoz, gyakorlatilag érdemi munkát csak egy hete tudunk együtt végezni, de már most nagyon pozitívak a visszajelzések a csapattól. Sok munka vár még ránk, megyünk tovább, fel kell használni ezeket a meccseket is az építkezésre, tanulnunk kell belőle. Gratulálok a Falcónak még egyszer, illetve mindkét szurkolótábornak, mert nagyszerű atmoszféra volt.

(via BB1)

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.