5 évig semmit sem tett Szombathely fideszes városvezetése a burgenlandi kapcsolatok ápolásáért

ugytudjuk.hu 2019-10-07 20:05:00
Ma Nemény András, az Éljen Szombathely! polgármesterjelöltje kereste fel Verena Dunstot, a tartományi parlament elnökét.

Korábban már írtunk róla, hogy ugyan az ausztriai Felsőör (Oberwart) testvérvárosa Szombathelynek, a szomszéd településsel tavaly mégis csupán 3 hivatalos találkozója volt a szombathelyi városvezetésnek. Sőt, már akkor kitértünk rá, hogy gyakorlatilag gyalog gyorsabban meg lehet közelíteni a települést, mintha az ember tömegközlekedéssel próbálna meg oda eljutni. 

Úgy látszik ezeket a hiányosságokat nem csak mi, hanem az Éljen Szombathely! is észrevetette. Ma egy delegációjuk: Nemény András polgármesterjelölt, és László Győző, valamint György István Péter képviselőjelöltek látogattak el Güssingbe, ahol Verena Dunst, tartományi parlamenti elnökkel és Edmund Artner, regionális szakszervezeti titkárral találkoztak.

Kapcsolat újrafelvételének célja annak tartalommal való megtöltése volt. A szombathelyi városvezetés részéről az elmúlt 5 évben semmilyen megkeresés nem érkezett Burgenland irányában. Ugyanakkor számos lehetőség van közös projektek megvalósítására, együttműködésre a gazdaság, kultúra, turisztika, oktatás, munkavállalók védelme területén. Az Európai Unió által preferált közös határon átnyúló pályázatok beadása. A tárgyalás során több konkrét javaslatot is megbeszéltek.


Oktatás 


Felsőfokú:

  • Burgenland Fachhochschule (FHB) és a szombathelyi egyetemi képzések közötti koordináció.
  • Tananyagok egyeztetése, csereprogram, közös képzés : Szhely egészségügyi főiskola és FHB Pinkafeld egészségügyi menedzsment tanszék
  • Hosszútávon a FHB Burgenland Szombathelyen intézet nyitása

Középfokú:

  • diák- és tanár-csere programok
  • iskolabusz rendszer elindítása

Kultúra


Szabadtéri programok összehangolása

  • Fertőrákosi Színház és Szombathely Színház programjának koordinációja
  • Egyéb kulturális programok összehangolása – Savaria Karnevál

Kulturális kínálat közös promóciója

  • kerékpárutak közös hirdetése
  • közös tematikus borheteket kialakítása

 Ipar


Közös kutatás-fejlesztési program

  • agrár, fa-, bútor- és gépipari közös tematikus munkacsoport
  • beruházási, befektetési program összeállítása – ipari parkokba egymás vállalkozásainak megtelepítése
  • közös digitalizációs program  (együttes ajánlat a vállalkozások felé, hogy ne kelljen mindenkinek mindent megvenni, lehessen közös kínálati program)
  • Ausztriában dolgozó szombathelyi munkavállalók jogi 

Turizmus

  • Termál-turisztikai közös kínálat
  • KözlekedésKözösségi közlekedési megoldás kialakítása
  • Kötöttpályás közlekedés újraindítása

A résztvevők megállapodtak abban, hogy megbeszéléseket folytatják az önkormányzati választások után.


Nemény András azt mondta, érthetetlen módon a szombathelyi városvezetés tejesen elhanyagolta a burgenlandi kapcsolatokat, és az ebben rejlő lehetőségeket.  

- Vissza fogjuk építeni a partneri viszonyt, közös pályázatokat indítunk, a célunk hogy Szombathely visszanyerje a térségi központi szerepét, ahogyan az természetes adottságából következne.  Emellett kiemelt figyelmet fordítunk azon szombathelyiek munkajogi védelmére, akik Ausztriában dolgoznak, de itt élnek. Nagyon pozitív fogadtatást kaptunk, nagy változások lesznek a szomszédviszonyokban október 13 után. Mindebből Szombathely csak profitálni fog – zárta szavait a polgármesterjelölt.


 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.