27 fertőzött óvodai dologozó van jelenleg Győrben

Pintér Bence 2020-11-05 16:00:00
Pergel Elza alpolgármester szerint nem okoz fennakadást a dolgozók kiesése a győri óvodákban.

Ahogy korábban pár alkalommmal, most is megérdeklődtük, hogy milyen a járványhelyzet a győri önkormányzati fenntartású szociális intézményekben. Mint kiderült: az önkormányzati fenntartású óvodákban 3 COVID-fertőzött gyermek és 12 karanténban lévő gyermek van,

a győri óvodai dolgozók közül 27 dolgozó fertőzött.

A győri óvodákban a 2020-as költségvetés adatai szerint összesen 701 fő dolgozik, tehát az itt dologozók mintegy négy százaléka koronavírusos jelenleg. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy hány óvoda érintett. Viszont elértük Pergel Elza területért felelős alpolgármestert, aki lapunknak azt mondta: a városházán egyelőre úgy látják, hogy az országos átlaghoz képest sem súlyos a járvány terjedése a győri intézményekben, amelyeket egyébként rendszeresen fertőtlenítenek.

Elmondta: a kieső dolgozók száma nem okoz nagyobb fennakadást, mint amire influenzaszenzonban fel vannak készülve az intézmények, a helyettesítés tehát közlése szerint megoldott.

Ugyanitt jelezte: a tavaszi első hullám után feltöltötték a készleteket az óvodákban, van tehát kézfertőtlenítő, maszk, és minden más, ami kell.

Az óvodákon túllépve: az Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat égisze alatt működő intézményekben 22 gyermek van karanténban. A Család- és Gyermekjóléti Központ dolgozói között 2, a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat dolgozói között 1 fő fertőzött.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.