Megjelent Dézsi Csaba András önéletrajzi könyve, amelyet a hétvégi Győri Könyvszalonon mutattak be. A 604 oldalas, több mint ezer fényképpel illusztrált kötetben Győr korábbi fideszes polgármestere részletesen bemutatja életének meghatározó állomásait, sikereit, szakmai és közéleti pályafutását. Saját Facebook-beszámolója szerint 163-an voltak kíváncsiak a bemutatóra, a dedikálás pedig két órán át tartott. Dézsi a megjelenést követő első két nap eladásai alapján máris sikerkönyvnek nevezte művét - szerénység tehát láthatóan nem akadályozza meg a kibontakozó irodalmi pályát.
Fotó: Dézsi Csaba András önéletrajzi könyve
A könyv alapvető üzenete is különösen figyelemre méltó, és szimpatikus, de leginkább visszafogott: „egy reneszánsz ember egy barokk városban”. Az olvasó megismerkedhet Dézsi különböző karaktereivel, az orvossal, a professzorral, a sportolóval, a polgármesterrel, az íróval és a rockerrel. A gondosan megkomponált, egész oldalas portrék láttán legfeljebb azon csodálkozhatunk, hogy a középkorban élő valódi reneszánsz mesterek miként boldogultak egy ilyen sokoldalú személyiség nélkül.
A kötet egyik legfantasztikusabb részlete azonban kétségtelenül az, amikor a szerző a ChatGPT-t hívja segítségül annak eldöntésére, hogy önmaga vajon jogosan nevezhető-e reneszánsz embernek. A könyvben közölt mesterségesintelligencia-válasz szerint természetesen igen, mégpedig modern értelemben. Így aztán az önéletrajzban immár nemcsak a szerző, hanem az AI is közreműködik a szerző nagyságának értékelésében, ami nyilván egy teljesen objektív nézőpont.
Fotó: Dézsi Csaba András önéletrajzi könyve
Van azonban valami egészen különleges abban, amikor a korábbi városvezető ilyen részletességgel képes visszaemlékezni saját életének eseményeire. Különösen annak fényében irigylésre méltó ez a memória, ha felidézzük az Ugytudjuk áprilisi tudósítását a GYHG-perről, amelyben a több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány ügyében tanúként meghallgatott Dézsi számos fontos körülményre egyáltalán nem emlékezett.
Nem tudott felidézni például egy 350 millió forintos kölcsönt, bizonytalan volt abban, hogy ki ajánlotta figyelmébe a később megvádolt cégvezetőt, és a szerződések részleteit sem ismerte. Az emberi emlékezet kétségtelenül játékos szerkezet. Van, amikor több évtized történetei is könyvvé állnak össze, máskor néhány évvel korábbi, közpénzeket érintő döntések körül támadnak a memóriában sűrű fehér foltok.
Fotó: Dézsi Csaba András önéletrajzi könyve
Persze mindenkinek joga van megírni a saját történetét, és Dézsi Csaba András orvosi, tudományos vagy éppen írói teljesítményét nem is kell elvitatni. A kérdés sokkal inkább az, hogy egy közéleti szereplő életművét ki jogosult megítélni. Ő maga, aki kiválogatja a legelőnyösebb fényképeket, megírja a legkedvesebb történeteket, és a mesterséges intelligenciával is megtámogatja önértékelését, vagy azok az emberek, akik együtt éltek az ő politikai döntéseinek következményeivel. Mert egy város története nem feltétlenül ugyanaz, mint egy polgármester szépen konfigurált önéletrajza. Az egyikben a főszereplő dönti el, mi kerül a lapokra, a másikban viszont a választók, a dokumentumok, a bírósági jegyzőkönyvek és az idő is beleszólnak a történet alakulásába.
A történelem ráadásul ritkán dolgozik megrendelésre. Egy politikus természetesen még életében megírhatja, hogyan szeretné, hogy emlékezzenek rá, de ettől az utókor nem feltétlenül fogja ugyanazt gondolni. Győrben a Dézsi-korszak megítéléséhez nemcsak a szívcentrum, a tudományos eredmények, a papagájok és a rockzene tartozik hozzá, hanem az önkormányzati cégek körüli viták, a GYHG-per tanúvallomásai és a városvezetés működésével kapcsolatos kínzó kérdések is. Ezeknek a történeteknek egy részét pedig még javában írják a bíróságokon és a közéletben. A történelmi mérleghez pedig nem feltétlenül elegendő egy szépen szerkesztett, aranykeretes önarckép.
Fotó: Dézsi Csaba András önéletrajzi könyve
Dézsi a könyvbemutató után közzétett Facebook-bejegyzésében az olvasóknak kellemes időtöltést kívánt, azoknak pedig, akik nem kedvelik, a következő, minőségi üzenetet küldte:
„Akik pedig irigykednek rám, vagy valamiért nem szeretnek, ők pukkadjanak meg!”
Ezek után így nem maradt más, csak a dilemma: vajon az tesz valakit történelmi jelentőségűvé, hogy könyvet ír saját magáról, vagy az, ha egyszer mások is érdemesnek tartják arra, hogy megírják a történetét. Mert a kettő között óriási a különbség, és ezt még a ChatGPT sem tudja eltüntetni.
