A Jagodits Zsuzsanna által elnökölt alapítvány pont annál a szombathelyi intézménynél költi el az NKA-tól kapott pénzt, ahol Jagodits Zsuzsanna az intézményvezető

Farkas Bazsi 2026-11-03 17:46:07
7 és félmillió forintot kapott a Ficsak Vas Vármegye Alapítvány programok szervezésére.

AMi marad a gyerekeink számára ebből a városból, ha még 5 évig ezek az "emberek" fogják önös érdekeikre használni az otthonunk? - ezt még 2024 májusában írta Jagodits Zsuzsanna, aki a Fidesz-KDNP színeiben önkormányzati képviselőjelölt volt. Jagoditsd végül nem kapott bizalmat a választóktól, mindössze 871 szavazatot, vagyis a leadott voksok 27.02%-át kapta meg.

Ezt követően előbb a Vas Megyei Kormányhivatalnál lett kommunikációs munkatárs, majd 2025 májusától a szombathelyi MMIK létesítményvezetőjeként kapott megbízást.

A kommunikációs munkatársként dolgozott Jagoditsnak saját weblapján található bemutatkozása szerint egyébként nincs ilyen irányú végzettsége, diplomát szociális munkásként szerzett.

Még a májusban közzétett Nemzeti Kulturális Alap listáján bukkantunk rá, hogy az általa elnökölt szervezet, a Ficsak Vas Vármegye Alapítvány 7 millió 500 ezer forintot kapott az NKA 17 milliárd forintos osztogatásából. Az ebből a pénzből megvalósítandó cél elég tágan értelmezhető, ugyanis programok megtartása állt meghatározásként.

Egyébként a kormány által létrehozott közpénztérkép adatai szerint korábban nem kapott ez a szervezet állami támogatást egyetlen civil szervezeti kalapból sem.

Az alapítvány beszámolója szerint 2024-ben mindössze 1 millió 211 ezer forintot kaptak támogatásként a helyi önkormányzattól. Ezt az évet 109 ezer forint, a 2025-ös esztendőt pedig 66 ezer forintos mínusszal zárták.

A múlt héten csütörtökön számoltunk be róla, hogy a városi közgyűlésen Horváth Soma (Éljen Szombathely!) alpolgármester mondta el, hogy a szombathelyi MMIK jelezte, hogy november 1-én be kell zárniuk a házat, mivel nincs pénzük azt tovább működtetni. Végül a városvezető azt mondta, hogy sikerült abban megállapodni, hogy december 31-ig mindenképpen nyitva marad az ingatlan.

Ez már csak azért is megnyugtató, mert az MMIK büfét üzemeltető Café 5 Kft. NKA pénzt kapott koncertek szervezésére. Így ezek sem marad el.

De sorra hirdeti meg programjait a Jagodits Zsuzsanna által vezetett MMIK-ba a Jagodits Zsuzsanna által elnökölt Ficsak Vas Vármegye Alapítvány is. Az oldalukon közzétett ajánlók szerint az alábbi NKA támogatott rendezvények szerepelnek a programtervben:

  • December 5. Kézműveskedik a család - Makramé workshop
  • November 29. Családi vasárnap - Játékbörze és előadás
  • November 22. Családi vasárnap - Apacuka koncert
  • November 19. Sportoló gyermek a családban
  • November 15. Családi vasárnap - gyermekkönyv börze és csere-bere
  • November 8. Családi vasárnap Palya Beával
  • November 4. Családi önvédelemmel a (cyber) bullying ellen
  • Október 18. Ki neveli a gyermekünket? - a digitális világ valódi ára
  • Október 8. Függőségek a családban - avagy szabadnak születtél?!
  • Október 4. A családok ereje - Kapcsolódni önmagunkhoz és egymáshoz
  • Szeptember 27. Családi vasárnap

Bízunk benne, hogy a Café 5 Kft. és a Ficsak Vas Vármegye Alapítvány által fizetett bérleti díjak segítséget jelentenek a nehéz anyagi helyzetben lévő MMIK-nak. 

Arról, hogy mindössze 37 millió forint árbevétele volt a szombathelyi MMIK üzemeltető cégnek tavaly ITT írtunk.

Az intézménynél “házon belül” intézett NKA támogatásból beszerzett 32 millió forintos színpadtechnika vásárlásáról pedig ITT olvashatsz.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.