NKA-ügy: Házon belül intézték el a szombathelyi MMIK 32 millió forintos színpadtechnika vásárlását

Farkas Bazsi 2026-10-19 08:43:00
Az eladó Kft. és az intézmény tulajdonosi cége ugyanarra a címre van bejelentve, ahol az L. Simon-féle Népfőiskola hatalmas létesítménye áll.

80 millió forintot kapott tavasszal a Nemzeti Kulturális Alap 17 milliárd forintos pénz szórásából a szombathelyi MMIK, vagyis mostani nevén Művészeti Népfőiskola Őrvidék Ház. 

Az MMIK épületének tulajdonosa a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány, amelynek saját cége - közbeiktatva a Művészeti Népfőiskola Vagyonkezelő Kft.-t -  a Művészeti Népfőiskola Őrvidék Ház Kft., ami a 2021 augusztusában végbement államosítás után, 2023 márciusában átvette a létesítmény üzemeltetését. Az alapítványt 2019 januárjában az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Nkft. alapította, amelynek vezetője, akár csak a Művészeti Népfőiskola Őrvidék Ház Kft.-nek, szintén Kisfalvi Gábor, L.Simon László korábbi kabinetfőnöke*.

Fotó: Ruzsa Rania

A szombathelyi MMIK az elmúlt időszakban igazi mentsvára lett a helyi Fidesznek. Miután megszűnt a folyamatos szerződés hosszabbítása a Savaria Moziban, és eredménytelenül pályázott a hithű fideszes, Hetényi Norbert által vezetett CAFÉ 5 Vendéglátó és Szolgáltató Kft., itt talált új működési terepet. Az intézmény vezetője pedig az a Jagodits Zsuzsa lett, aki a 2024-es önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként indult el képviselőnek a Derkovits városrészen. A szavazók azonban nem neki, hanem Horváth Somának (Éljen Szombathely!) szavaztak bizalmat. 

Az MMIK-ban tartotta 2026-os választási eredményváróját Vámos Zoltán, a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőjelöltje, és nemrég ebben az épületben szervezett fórumot Ágh Péter, V. Németh Zsolt, és Hortay Olivér fideszes parlamenti képviselő.

A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány L. Simon László, korábbi fideszes parlamenti képviselőhöz köthető. Olyannyira, hogy L. Simon 2023-ban maga azt nyilatkozta a szombathelyi MMIK-val kapcsolatban, hogy az általa irányított intézményrendszer célja az, hogy rendbetegyék az épületet és ismét magas szintű kulturális élet folyon benne, ehhez azonban nekik kell megtalálni a forrást, így most leginkább arra várnak, hogy megnyíljanak az uniós finanszírozási lehetőség és pályázatokból fizetni tudják az felújítást.

Ami a pályázati forrásokat illetni, azok megnyíltak, csak nem az Uniónál, hanem az NKA-nál, a tavaly 45 éves intézmény születésnapját idén ünnepelhette meg abból a 80 millió forintból, amit Hankó Balázsék utaltak nekik.

Közérdekű adatigényléssel kértük ki, hogy pontosan mire mennyi pénzt költött el az MMIK.

A lista (A dokumentum innen letölthető.) első és legszembetűnőbb tétele az a 25 millió forint + ÁFA, vagyis bruttó 32 millió forint, amit nem is programra, hanem a színházterem technikájra költött el az intézmény.

A stúdiótechnika beszállítója egy már nevében sem annyira stúdió technikával foglalkozó cég, a HUNOR Part HOTEL Kft. volt. Az OPTEN cégadat szolgáltató nyilvántartása szerint a cég fő tevékenysége saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése.

A cégháló szerint pedig a Kft. tulajdonosa a BLMZ Ingatlanhasznosító Kft., amelynek székhelye 2475 Kápolnásnyék, Kazinczy utca 22-30.

Szintén ezen a címen, a 2475 Kápolnásnyék, Kazinczy utca 22-30. címen székel az MMIK-t üzemeltető Művészeti Népfőiskola Őrvidék Ház Kft. tulajdonos cége a Művészeti Népfőiskola Vagyonkezelő Kft.

Itt található a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány saját palotája Halász Gedeon Eseményközpont. 

 

Fotó: esemenykozpont.hu

“Összesen közel 1000 négyzetméteren várjuk azokat, akiknek fontos a természet közelsége, a csendes és békés környék szépsége, ugyanakkor könnyen megközelíthető rendezvényhelyszínre vágynak. Az eseményközpont a főváros vonzáskörzetében, az M7-es autópálya kápolnásnyéki leágazásától mindössze 1 percre található.” - írja bemutatkozásában az eseményközpont weblapja.

Színpadtechnikára a HANG-MESTER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél is költött el pénzt az MMIK. Itt további 7 millió 600 ezer forintot fizettek ki.

6 millió forint grafikára, 3 millió forint videóra, 2 millió forint fotózásra

A listát átnézve további combos költéseket találtunk. Az MMIK bruttó 6 millió forintot költött el egy sárvári cégnél, a Kajt-Art Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél grafikai és nyomdai szolgáltatásokra. Közel 3 millió forintért készítettett videót, és 2 és fél millió forintért rendelt meg rendezvényfotózás.

Egészen szürreális összeget, 1 millió 534 ezer 478 forint 77 fillért fizetett ki a CAFÉ 5 Vendéglátó és Szolgáltató Kft.-nek, az MMIK45 programsorozat részeként megvalósuló rendezvények megszervezése címén. Kérdés, hogy mit kellett szervezni pluszban akkor, amikor az MMIK saját szervezésében bonyolította le a programsorozatot.

De az „Art Bazár” rendezvény megszervezésére is 500 ezer forintot fizettek ki egy külsős szereplőnek.

Volt Ocho Macho koncert bruttó 3 millió 175 ezer forintért, fellépett Palya Bea 950 ezer forintért. A komárnói Lehár Ferenc Polgári Társulás pedig 2 millió 300 ezer forintért mutatta be a „Tenorok a női szívekért” zenés estjét.

Zsoldos Viki énekesnő és a Gereben zenekar felvidéki néptáncosokkal kiegészülve adtak műsort, ez 2000 euróba került, amit szintén pályázati pénzből fizettek ki.

*Frissítés

Cikkünk megjelenése után L. Simon László azt jelezte, hogy Kisfalvi Gábor nem volt a kabinetfőnöke.

Az érintettektől elnézést kérünk.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.