Zárt ülés, titkolózás, sumákolás - nem sikerült ügyvezetőt választani a Sárvári Gyógyfürdő Kft. élére

Farkas Bazsi 2026-10-14 19:47:24
Bár korábban a testület úgy határozott, hogy ma vezetőnek kell kerülnie a fürdő élére, a polgármester október 28-ra halasztotta a döntést.

Idén augusztus 28-án írt ki pályázatot a tulajdonos sárvári önkormányzat a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, és nagyjából itt be is fejeződött a fürdő új vezető választásával kapcsolatos transzparencia.

Mint ismert a cég korábbi ügyvezetője Kántás Zoltán munkaszerződését akkor bontották fel, miután kiderült, hogy a polgármester egy ismerőse éveken át, megbízási szerződés alapján, munka nélkül vehetett fel pénzt. Az összeg a végére elérte már a havi 700 ezer forintot.

A fürdőt jelenlet megbízott ügyvezetőként Spilenberg Andrea irányítja. Az ő szerződése augusztus 1-tól december 15-ig, meghatározott időre szól.

Mára hívta össze Kondora István (Fidesz-KDNP) polgármester azt a rendkívüli testületi ülést, amin napirendi pont volt a pályázatok elbírálása. A pályázókat korábban már meghallgatta egy külön erre a célra összehívott bizottság. 

A mai testületi ülés anyagát azonban hiába kerestük, még tegnap délután sem került fel a meghívó a város hivatalos weboldalára.

Azt is csak külön érdeklődésünkre tudtuk meg, hogy összesen 9 pályázó szeretne ügyvezető lenni, személyüket hiába kérdeztük meg, erről nem kaptunk felvilágosítást a hivatalnál.

Ahogy arra sem kaptunk érdemi választ, hogy Spilenberg Andrea, a fürdő jelenlegi vezetője nyújtott-e be pályázatot. Ezt végül maga az érintett mondta el, hogy szeretne határozatlan időre is a cég élén maradni.

Ma reggel kerül fel a meghívó Sárvár weboldalára, benne az alábbi napirendi ponttal:

“A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 46. § (2) bekezdés b) pontja alapján zárt ülésen kerül tárgyalásra: 
1. A Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetői igazgatói munkakörének betöltésére kiírt pályázattal kapcsolatos döntés 
Előadó: Kondora István polgármester”

A jogszabály szerint:

A képviselő-testület zárt ülést tart az érintett kérésére többek között választás, kinevezés, felmentés vagy vezetői megbízás tárgyalásakor.

A sárvári önkormányzatnál éveken keresztül bevett gyakorlat volt az, hogy az önkormányzati cégek üzleti terveit, céges beszámolóit zárt ülésen tárgyalták, hasonló törvényi hivatkozással. Szerkesztőségünk ezeket a dokumentumokat rendre közérdekű adatigényléssel kérte ki, sok esetben a bíróság mondta ki, hogy a kért dokumentumok valóban közérdekű adatok és, mint olyanokat nem lehet eltitkolni az állampolgárok elől.

A sárvári városvezetés szakított is ezzel a gyakorlattal, így például már idén is nyíltan tárgyalták a cégek beszámolóit és üzleti terveit is.

Jelen esetben a kilenc pályázó mindössze egyikéről lehet tudni, hogy ki ő. A más önkormányzatoknál látott gyakorlat alapján a pályázók személye, sőt pályázati anyaguk is nyilvánosságot szokott kapni, magát a döntést azonban valóban egyes esetekben zárt ülésen szokták meghozni a képviselők.

Hogy megtudjuk a pályázók személyei és pályázatai valóban közérdekű adatok-e, közérdekű adatigényléssel fordultunk a sárvári önkormányzathoz, hogy ezeket megkapjuk.

Számunkra egyébként érthetetlen, hogy egy olyan cég esetében, ahol fiktív foglalkoztatás miatt ügyészségi nyomozás van folyamatban a polgármester miért nem törekszik a legnagyobb átláthatóságra, és miért nem adja közzé magától, kérés nélkül a pályázók anyagait.

A képviselő-testület 2026. október 14-i ülésén dönt az ügyvezető igazgató megválasztásáról - ez a mondat szerepelt az ügyvezetői pályázatban, ám a képviselők ma nem hoztak döntést.

Kondora István az ülés után tájékoztatásul annyi közölt, hogy október 28-ra halasztották a döntést.

Sárvár hivatalos Facebook-oldala tudósításában azt írta:

“A képviselő-testület a munkakör betöltésére vonatkozó pályázatban megjelölt határidőt módosította. Az új fürdőigazgatót október 28-i ülésükön választják meg a képviselők. Ugyanis jogi állásfoglalásra vár a testület, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok szerint milyen típusú szakmai gyakorlatot lehet elfogadni a pályázatban előírt szakmai gyakorlatként.”

Vagyis olvasatunkban az történt, hogy a testület nem volt 100%-ig biztos abban, hogy a pályázók közül kinek van meg a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezetői pozíciójának betöltéséhez szükséges követelményben támasztott végzettsége és gyakorlata. Ez egy 2023-as kormányrendelet szabályozza. 

A pályázatokat szeptember 25-ig fogadta be a hivatal. Ma október 14-én pedig nem volt tisztában a sárvári városvezetés, hogy a jogszabályi feltételeknek melyik pályázó felel meg maradéktalanul.

Maradéktalanul értjük, miért volt annyira fontos, hogy a nyilvánosságot kizárják arról a tanácskozásról, ahol Sárvár zászlós hajójára kormányost választottak…volna.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.