44 millió forint közpénzt kellett visszafizetnie a Képtár felújításánál a szombathelyi önkormányzatnak egy szabálytalanság miatt, a NAV alig egy év után megszüntette a nyomozást

Farkas Bazsi 2026-09-21 06:29:25
A másfél milliárd forintos kivitelezést a Homlok Építőipari Zrt. végezte el. A hatóságok szokatlanul szűkszavúak az üggyel kapcsolatban.

2019 októberében kezdett neki a közbeszerzésen kiválasztott Homlok Építőipari Zrt. a szombathelyi Képtár felújításának. A beruházást még a Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) vezette önkormányzat készítette elő, a 2021 januári befejezés már Nemény András (Éljen Szombathely) regnálása alatt történt meg.

A Képtárra 1 milliárd 420 millió forintot költött el a szombathelyi önkormányzat, a költségeket pedig európai uniós forrásból fizették ki.

A kivitelező Homlok Építőipari Zrt.-nek sok munkája volt Szombathelyen ebben az időben. A cég végezte el az egymilliárd forintos Sportliget-rekonstrukciót, a víztorony 300 millió forintos felújítását és az Arany-patak revitalizációját 30 millió forintért.

A Képtár felújítása után, a pályázati elszámolásnál derült ki 2023 májusában, hogy szabálytalanság történt. A szombathelyi önkormányzatnak ebből kifolyólag 44 millió forintot kellett visszafizetnie a pályázatban kapott finanszírozásból.

Információink szerint egy fiktív dokumentum került be a elszámolásba.

Az ügy téma volt a 2023. májusi Gazdasági és Jogi Bizottság ülésén is.

“Mivel folyamatban lévő büntető-eljárásról van szó, ezért nagyon nehezen tudok nyilatkozni a nyilvánosság előtt. Mindenesetre az tényszerűen elmondható, hogy valóban történt egy TOP-os beruházás a Képtár felújítása tekintetében. Ezt a TOP-os beruházást az EUTAF (Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság - szerk.) a tavalyi év szeptemberében vizsgálta. A vizsgálat bizonyos eredményei kapcsán merültek fel olyan kérdések, amelyek felvetették bűncselekmény elkövetésének a gyanúját és erre tekintettel én magam a Polgármesteri Hivatal vezetőjeként tettem meg a büntető feljelentést, ami alapján a hatóság most vizsgálódik. Azt elmondhatom, hogy nem rendszerszintű problémáról volt szó, tehát a Hivatal működésébe beavatkozás nem indokolt az eset kapcsán. Az egyéb konzekvenciákat pedig, mint munkáltató is levontam az esetből. Köszönöm szépen. Talán így általánosságban nyilvános ülésen ezt tudom elmondani.” - ennyit mondott el akkor Károlyi Ákos, jegyző.

Az ügy kényességét mutatja, hogy ezen a bizottsági ülésen Takátsné Tenki Mária (Fidest-KDNP) önkormányzati képviselő több kérdést is fel akart tenni, ám a jegyző hangsúlyozta, hogy folyamatban lévő ügyről van szó, a feljelentést pedig ismeretlen tettes ellen tette. Így semmiféle összefüggést nem szeretne láttatni hivatali személyzeti ügyek és a NAV nyomozás között.

A nyomozást a NAV kezdte meg, a gyanú pedig költségvetési csalás volt. Az Ugytudjuk.hu pedig már 2023 májusában kérdéssel fordult a hatósághoz.

„A feltett kérdésével kapcsolatosan nem áll rendelkezésre nyilvánosságra hozható adat." - írta akkor megkeresésünkre a NAV. A hasonló esetekben egyébként nem ritka, hogy a hatóság fukarkodik az információk kiadásával, hiszen akár a nyomozás eredményességét is veszélyeztetheti.

Mivel hasonló esetekben egy ilyen nyomozás akár évekig is elhúzódhat a napokban merült fel, hogy ismét rákérdezzünk, hol tart most az ügy.

A NAV-nak a kérdést szeptember 3-án küldtük el, első válaszukat szeptember 10-én kaptuk meg. Ebben röviden a következőt írták:

"A kérdéses ügyben lezárult a nyomozás."

Ezután újabb kérdéseket küldtünk a NAV-nak, hogy megtudjuk a nyomozást mivel és mikor zárták le. Volt-e vádemelési javaslatuk, vagy nem találtak bűncselekményt.

Párhuzamosan az Ügyészségnél is érdeklődtünk. Azonban érdekes módon, az Ügyészség is szinte egyetlen mondattal rendezte le az egészet.

"A megkeresésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy a kérdezett büntető ügyben a nyomozást lefolytató hatóság megszüntette a büntetőeljárást."

Végül aztán szept 16-án, az első megkeresésünktől számított 13. napon, vagyis 2 hét elteltével a NAV az alábbi választ küldte meg.

"Az eljárást a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága 2024. április 8-án megszüntette."

Vagyis a feljelentéstől számított alig egy éven belül a NAV, mint eljáró hatóság megszüntette a nyomozást úgy, hogy az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság korábban szabálytalanságra hivatkozva pénzbüntetést szabott ki a szombathelyi önkormányzatra, egy olyan pályázatban, amelyben a kivitelező nem más volt, mint a NER egyik strómancége.

A NAV részéről pedig azt tapasztaltuk, mintha kellemetlen lett volna az, hogy ezt az ügyet ismét elővettük.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.

Új tanösvényen fedezhetjük fel a győri Püspökerdő titkait 

A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.

Kettészakadt az autó a szombathelyi balesetben, maradandó fogyatékosságot szenvedett egy 17 éves utas

A fiatalkorú sofőr a vád szerint túl gyorsan hajtott bele egy veszélyes kanyarba, majd az árokban egy beton kandelábernek csapódott.

Új kerékpáros központot alakítanak ki a győri Virágpiac téren, ami várhatóan 2028 tavaszán nyitja meg kapuit

Kölcsönző, szerviz, kerékpártároló és e-bike-töltő is lesz a több mint 600 ezer eurós fejlesztésben.

Pénteken 56 helyszínen indul városi nagytakarítás Szombathelyen

A lakosság is csatlakozhat az akcióhoz, a helyszíneken szemeteszsákot, kesztyűt és a munkához szükséges eszközöket is biztosítanak.

Benne volt a kulcs, jó ötletnek tűnt: önkényesen elvitt egy autót Körmenden egy férfi, majd villanyoszlopnak hajtott vele

Két nappal később kábítószert is fogyasztott a rovott múltú vádlott, az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott vele szemben.

NERdisztán visszainteget: „Dzsudzsák Balázs Tesóka” levelet írt Szijjártónak, másnap már intézték is a diplomata-útlevelét

A Külügyminisztérium átvilágításakor került elő a levél, amely új megvilágításba helyezi, hogyan működött a diplomata-útlevelek kiadása a korábbi tárcavezetés idején.

Épp csak megjött az ősz, de a Győr-Szol már a karácsony felé kacsingat

Fenyőfa-felajánlásokat vár a társaság, a kiválasztott fákból győri városrészek közösségi karácsonyfái lehetnek.

Örökre elnémult a Kőbánya blues: meghalt Deák Bill Gyula, a magyar rock legendája

A 77 éves énekes egy műtét után hunyt el, halálhírét a hivatalos Facebook-oldalán jelentették be.

Ez is kiderült: Hende Csaba 30 évre titkosította, most mégis nyilvánosságra került a Groupama Aréna megnyitóján repülő Gripenek sztorija

A három vadászgép azért húzott át a stadion felett 2014-ben, hogy emelje az Orbán Viktor és Kubatov Gábor részvételével tartott megnyitó színvonalát.

Jótékonysági főzés és családi programok várják a győrieket szombaton a vásárcsarnokban

Egy finom ebéddel most segíteni is lehet: a Nyitott Piacok Napján befolyt teljes összeget a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének ajánlják fel.

A kötcsei Fidesz-mágnes Kecskés Cordulát is újra a fényre hívta – úgy tűnik a legendás piknikre nem lehet nemet mondani

A választási vereség után szinte teljesen eltűnt a Facebookról a győri Fidelitas korábban rendkívül aktív elnöke.