Nem írtak ki pályázatot, amikor az akkor még Fidesz városi elnökségi tag Kántás Zoltánt kinevezték a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezető igazgatójának

Farkas Bazsi 2026-09-08 12:20:14
Ráadásul zárt ülésen, a nyilvánosság kizárásával döntötték el, hogy ő lesz a komplexum vezetője.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát - írtuk augusztus végén. A Sárvár hivatalos weboldalán megjelent pályázati kiírás szerint a pályázónak a közhasználatú fürdők létesítéséről és üzemeltetéséről szóló 510/2023. (XI. 20.) Korm. rendelet szerinti 1-es típusú közhasználatú fürdőben szerzett legalább 5 év szakmai vezetési gyakorlattal kell rendelkeznie. Emellett pedig német és angol nyelvtudást is elvárnak.

A pályázatokat szeptember 25-ig várják, az ügyvezető személyéről a döntést a képviselő-testület október 14-i ülésén hozzák meg.

Mint ismert jelenleg Spilenberg Andrea a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ideiglenesen kinevezett ügyvezetője, a tisztséget augusztus 1-tól december 15-ig tölti be. A cég előző ügyvezetőjével Kántás Zoltánnal közös megegyezéssel bontottak szerződést, miután kiderült, hogy a cégtől hosszú évek óta úgy kapott pénzt egy férfi, hogy valós munkát nem végzett.

Fotó: Vágvölgyi Bálint,

Az ügyészségi nyomozás ugyan jelenleg is tart, ám a fürdő által felállított ideiglenes bizottság készített egy jelentést a képviselők számára. Ennek tartalmát ugyan nem ismerhette meg a közvélemény, ám az abban leírtak után döntött úgy a testület, hogy közös megegyezéssel szerződést bontanak az önkormányzati cég ügyvezetőjével.

Az előző ügyvezető Kántás Zoltán 2019 decemberétől töltötte be a fürdő ügyvezető igazgatói posztját. Ám mint az a sárvári önkormányzattól kérdésünkre érkezett válaszból kiderül, Kántásnak nem kellett pályázni.

Kántás 2014 és 2019 között a szombathelyi önkormányzat képviselője volt, a testületben mint a Fidesz-KDNP jelöltje ült be. Ezzel párhuzamosan a Vasivíz alkalmazottja is volt, a Szombathelyi Fedett Uszoda létesítményvezetőjeként dolgozott. 2019 október 13-án tartották az önkormányzati választásokat, a Fidesz itt veszítette el többségét Szombathelyen, Kántás sem szerzett mandátumot. 

A sárvári testület november 28-án tartott ülést, a Vasivízben nem sokkal korábban felmondott Kántás, itt már potenciális várományosa volt a 100%-ban önkormányzati tulajdonban lévő Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatói posztjának.

“Sárvár Város Önkormányzata 2019-ben nem írt ki pályázatot az ügyvezető igazgatói munkakör betöltésére, tekintve, hogy jelenleg sincs, és 2019-ben sem volt olyan jogszabályi előírás, amely pályázat kiírását kötelezővé tette volna az önkormányzat számára.

A képviselő-testület az ügyvezető megválasztásáról 2019. november 28-én zárt ülésen döntött. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 52. § (3) bekezdése értelmében a zárt ülés előterjesztése és jegyzőkönyve nem nyilvános, így csak a képviselő-testület vonatkozó döntését áll módomban megküldeni.” - írta megkeresésünkre Kondora István (Fidesz-KDNP) polgármester.

Nem volt pályáztatás, nem volt felhívás. A testület ezen az ülésen meghallgatta Kántást, majd szavaztak arról, hogy ő lesz az igazgató. Mindezt a nyilvánosság teljes kizárása mellett. Kántás ugyanis azt kérte, hogy legyen zárt a meghallgatása.

Információink szerint egyébként ez volt a korábbi gyakorlat is. Így sem Vancsura Miklós, sem pedig Vojtkó Tibor korábbi igazgatók esetében nem volt pályáztatás.

Idén májusban egyébként havi bruttó 2 millió 278 ezer 30 forintra nőtt Kántás Zoltán havi fizetése. Az emelés előtt bruttó 2 millió 129 ezer forint/hó javadalmazásban részesült. 

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.