Ez is férfimunka volt: határidőre elkészült a Hecsei úti felüljáró – kijavították a 27 éves konstrukciós hibákat is

Dömötör Gábor 2026-09-01 16:00:00
70 nap alatt mintegy 1800 tonna aszfaltot dolgoztak be az útszakaszon, a város egyik legfontosabb ipari és közlekedési útvonala mostanra teljes értékűen visszakerült a forgalomba.

Lezárult a Hecsei úti felüljáró hónapokon át tartó rekonstrukciója, a hét elejétől már teljes értékűen használhatják a közlekedők a város egyik legfontosabb ipari és logisztikai útvonalát. A beruházás lezárásáról kedden Kósa Roland (TSZV–LMP–Momentum–MSZP) alpolgármester és Máthé-Tóth Péter, Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete  igazgatója számolt be a helyszínen. A munkálatok június 1-jén kezdődtek, a felüljáró főpályáját pedig már augusztus 10-én, az eredetileg tervezettnél kilenc nappal korábban visszaadták a forgalomnak, ezt követően azonban a kapcsolódó munkák még folytatódtak.

Fotó: Dömötör Gábor

A felújításhoz 500 millió forintos állami támogatást kapott Győr, amelyet az Útkezelő saját forrásból további 17 millióval egészített ki. Kósa Roland hangsúlyozta, hogy nem egyszerűen új aszfalt került a felüljáróra, hanem az 1999-ben épült műtárgy régóta ismert konstrukciós problémáit is kezelték. Januárban – átmeneti megoldásként – még 75 kátyút kellett ideiglenesen kijavítani a felüljárón, miközben már akkor egyértelmű volt, hogy tartós megoldást csak a teljes rekonstrukció jelenthet.

A beruházás jelentőségét a forgalom nagysága is mutatja, a korábbi felmérések szerint naponta mintegy 16 ezer jármű használja a Hecsei úti felüljárót, és ezek közül minden harmadik nehézgépjármű. Kósa Roland szerint ezért a fejlesztés egyszerre fontos az itt közlekedő győrieknek és a város gazdaságának. Az útvonalat az Ipari Park vállalkozásai és az Audi Hungaria Zrt. is logisztikai kapcsolatként használják, így a városvezetés szerint az itt működő és helyben adózó cégek számára is alapvető fontosságú, hogy megfelelő közlekedési infrastruktúra álljon rendelkezésre.

Fotó: Dömötör Gábor

A műszaki kihívásokról Máthé-Tóth Péter elmondta, hogy nem az aszfalt felmarása és visszaépítése jelentette az igazi fejtörést, hanem az alatta található, korábban rossz konstrukcióval kialakított betontáblák kezelése. A kivitelezőkkel közösen kellett olyan módszert találniuk, amely egyszerre gyors és költséghatékony, erre épülhetett rá az új rétegrend. „Mintegy 1800 tonna aszfalt bedolgozásával, mintegy 70 nap alatt tudtunk végezni a munkákkal” – mondta az intézményvezető. A beruházás részeként a felüljáróhoz kapcsolódó körforgalom rossz állapotú aszfaltburkolatát is felújították.

A kivitelezés során komoly forgalomszervezési feladatokat is meg kellett oldani. A munkák jelentős részében egyirányú forgalom haladhatott a felüljárón, egyes munkafázisok idején pedig teljes lezárásra is szükség volt. Át kellett programozni a Hecsei út–Hűtőházi út jelzőlámpás csomópontját, majd a forgalom visszaengedése után helyre kellett állítani annak eredeti működését is. Máthé-Tóth Péter külön megköszönte a közlekedők türelmét, valamint a kivitelezésben dolgozók munkáját, hiszen az extrém nyári hőségben, árnyék nélküli munkaterületen helyenként 100 Celsius-fok feletti hőmérsékletű aszfalttal kellett dolgozniuk.

Fotó: Dömötör Gábor

A mostani átadással egy olyan győri közlekedési probléma végére került megnyugtató pont, amely évek óta újra és újra kátyúzást, javítást igényelt. A következő lépés az állami támogatás elszámolása lesz, Kósa Roland szerint ennek során azt szeretnék bemutatni a minisztériumnak, hogy „jó helyre került minden adóforint, ami Győrbe visszakerült”. Az alpolgármester egyúttal azt üzente a kormánynak, hogy a város a jövőben is számít hasonló támogatásokra, olyanokra, amelyekből gyorsan, hatékonyan és hosszú távra lehet megoldani Győr fontos infrastrukturális problémáit.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.