Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

Dömötör Gábor 2026-08-31 09:25:24
A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy 49 éves férfival szemben, akil arra kényszerítette párját, hogy ássa meg a saját sírját. A férfi és a nő körülbelül másfél éve éltek párkapcsolatban, amikor 2025 novemberében győri otthonukban összevesztek.

Fotó: Laczó Balázs

A vádirat szerint a férfi többször megpofozta a nőt, majd egy pisztollyal fenyegetve arra kényszerítette, hogy vegyen magához egy ásót. Ezután kivitte az erdőbe, ahol a nőnek el kellett kezdenie megásni a saját sírját.

A férfi ezután a földre lökte párját, ráült a mellkasára, majd addig tömött földet a szájába, amíg a nő elvesztette az eszméletét. Amikor a sértett magához tért, a férfi elindult vele haza, a bántalmazás azonban ott sem ért véget: a vád szerint forró kanalat nyomott a nő testéhez, valamint cigarettacsikket nyomott el rajta.

A nőnek végül sikerült szakítania a férfival, a vádlott azonban ezt követően is több alkalommal megfenyegette. A férfi tartózkodási helyén tartott házkutatás során a hatóság egy gáz-riasztó fegyvert, valamint egy engedély nélkül tartott sörétes vadászpuskát és a hozzá tartozó lőszereket is lefoglalt.

A Győri Járási Ügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő férfit személyi szabadság megsértésének minősített esetével, kapcsolati erőszak minősített esetével, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével vádolta meg. A halmazati szabályok alapján akár tizenkét év szabadságvesztést is kiszabhatnak rá. Az ügyben várhatóan a Győri Járásbíróság hoz érdemi döntést.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.