Bognár Nóra kezdeményezésre, Toldi Tamás vezetésével civil összefogással újították fel a sárvári Tinódi Gimnázium homlokzatát

Farkas Bazsi 2026-08-27 08:55:00
A problémát a polgármesternek a közmeghallgatáson is felvetették, ám a hivatali úton nem nagyon akart mozdulni az ügy. 

Június 24-én tartották Sárváron a közmeghallgatást. Itt szólalt fel a Tinódi Gimnázium egykori tanára, Bognár Nóra, aki elmondta, hogy az iskola épületének homlokzata rendkívül rossz állapotban van. Az állagmegóvás, a felújítás megkezdése nemcsak műszaki, hanem gazdasági, fenntarthatósági szempontból is indokolt. A nő azzal a kérdéssel fordult Kondora István (Fidesz-KDNP) polgármesterhez, hogy pályázati úton lenne-e lehetőség a felújításra.

Kondora ekkor aggályát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy jövőbeli kérdés, hogy a kormányváltás után az intézmény fenntartása a későbbiekben kié lesz, visszakerül-e helyi önkormányzathoz, hisz ez befolyásolja az épületfenntartással kapcsolatos kérdéseket. Ebben a kérdésben 2027 elejéig türelmet kér, hisz a tetőszerkezet felújítást is több hullámban, 4 év alatt lehetett helyre rakni. Az is elmondta, hogy a védett épületek esetében nem az önkormányzat pályázik, hanem az intézmény pályázik az önkormányzat által kiírt pályázaton. Hozzátette, hogy el tudja képzelni azt is, hogy a felújítás több ütemben valósuljon meg. 

A gimnázium megérdemelné, hogy a homlokzat felújítása megtörténjen - összegzett a városvezető.

Ekkor Toldi Tamás (Sárváriakért Egyesület) önkormányzati képviselőnek az az ötlete támadt, hogy mivel az intézményvezető jóvoltából már 2 millió forint rendelkezésre áll így az épület homlokzatának társadalmi munkában történő felújítását kezdeményezi. A felújítás az előzetes számítások szerint közel 4 millió forintot emészt fel. Toldi ekkor elmondta, hogy egyeztetett már az igazgatóval, és néhány vállalkozót is bevont, közös akcióban képzeli el a homlokzat felújítását.

Ezt követően a munkának neki is láttak, most pedig a Tinódi Gimnázium beszámolója szerint jóval a tanév megkezdése előtt végeztek is vele. 

Örömteli, hogy ilyen sokan összefogtak azért, hogy egy felújított, esztétikailag is szép külsővel rendelkező épületben ünnepelhessük a 2026/2027-es tanévben a gimnázium alapításának 75. évfordulóját. Csak elismeréssel és mély hálával tudok szólni azokról az önkéntesekről, akik szabad idejüket, szabadságukat, hétvégéjüket áldozták fel, hogy szakértelmükkel, munkájukkal közreműködjenek a homlokzatjavításban - írta az iskola. 

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.