Hargitai István az elmúlt napokban több hosszú Facebook-bejegyzésben ment neki Pintér Bence (TSZV–LMP–Momentum) polgármesternek és környezetének. A történet középpontjában Marsovszky Adrienn belvárosi tanácsadói megbízása áll. Hargitai közérdekű adatigénylésre - amelyeket a korábbi Dézsi-kabinet egyszerűen úgy kezelt, hogy nem válaszoltak - kapott hivatali válaszra hivatkozva azt állítja, hogy havi bruttó 715 ezer 820 forintért dolgozott, a feladat ellátásához nem írtak elő speciális végzettséget, nem volt nyilvános pályázat, és a szerződésben nem határoztak meg eredményességi kritériumokat. Most újabb adatigényléssel akarja megtudni, milyen beszámolók, teljesítésigazolások és kézzelfogható eredmények születtek a február 9. és augusztus 9. közötti megbízás alatt. A kérdések önmagukban teljesen legitimek, hiszen közpénzről van szó, tehát válasz is jár rájuk.
Fotó: Hargitai István Facebook
Hargitai írásai azonban ennél jóval tovább mennek, a megbízást ugyanis összekötötte Marsovszky Adrienn fiával, Józsi Erikkel is, aki május végétől a Városstratégiai Bizottság tagja, és akit Hargitai Kósa Roland (TSZV–LMP–Momentum–MSZP) alpolgármester baráti köréhez sorol. Józsi bizottsági tagsága önmagában persze nem bizonyít semmiféle mutyit, közgazdász végzettségű vállalkozó, több cég működtetésében vesz részt, és már korábban is önkormányzati cég felügyelőbizottságában dolgozott. Hargitai politikai állítása mégis az, hogy a személyes kapcsolatoknak szerepük lehetett az édesanya megbízásában. Ez már önmagában olyan állítás, amelyhez a gyanúnál azért több kell. Éppen ezért helyes, hogy kikérte a dokumentumokat – azokból talán kiderül, volt-e valid teljesítmény a pénz mögött.
A probléma ott kezdődik, amikor mindezt Hajtó Péter ügyével állítja párhuzamba. Pintér az Ipari Park Kft. átvilágítása után a napokban azt állította, hogy Hajtó 2025 februárjától 2026 márciusáig havi bruttó egymillió forintot kapott üzletfejlesztési koordinátorként, és a 13 havi megbízás kézzelfogható eredményeként egy 37 oldalas, a polgármester szerint mesterséges intelligenciával generált dokumentum került elő. Pintér feljelentést jelentett be, Hajtó visszautasította a vádakat, majd maga is hatósági vizsgálatot kért saját szerződésére.
Hargitai nem bonyolította túl a győri közéleti matekot, és simán egyenlőségjelet tett a történtek közé: ha Hajtónál feljelentés jár a vélelmezett teljesítmény nélküli kifizetésért, akkor Pintérék saját tanácsadójánál is ennek kellene történnie. Ez elsőre jól hangzik, de ide kívánkozik egy de. Ott bicsaklik meg az értékelés, hogy egyelőre éppen azt nem tudjuk, ami az összehasonlításhoz kellene, hogy Marsovszky milyen munkát végzett el. Hargitai friss adatigénylése ennek a bizonyítékait keresi, ami dicséretes, viszont az ember nem tudja nem a Tanú című filmben érezni magát egy percre, hiszen az ítélet hamarabb megszületett, mint a bizonyítás.
Ha ez nem lenne elég, adódik itt még némi morális dilemma is. Hargitai István ugyanis nem egy ellenzéki (legyenek azok most éppen bárkik is) képviselő, nem egy kívülálló lelkes civil és nem egy frissen felbukkant városházi kritikus. Nem volt az olyan rég, amikor ő maga Pintér Bence polgármesteri biztosa volt, részt vett a 2024-es kampányban, saját elmondása szerint vállvetve dolgozott a csapattal, majd 2025 márciusában távozott a kabinetből.
Pintér akkor megköszönte az addigi munkáját, és azt közölte, hogy a stábban más megközelítéssel folytatják. Hargitai most már nem kevesebbet állít, mint hogy azért lett kényelmetlen az ő személye, mert komolyan vette a Tiszta Szívvel a Városért elveit, kimondta az igazat, és nem volt hajlandó vak engedelmességre. Még az is lehet, hogy így történt, adjuk meg Hargitainak ezt a kreditet, de aki erkölcsi magaslatról beszél, annak azt is el kell viselnie, hogy az ő pozícióját is megvizsgálják.
Létezik egy régimódi fogalom, amit betyárbecsületnek hívnak, ami természetesen nem azt jelenti, hogy egy barát bűnét el kell hallgatni. Közpénz esetén pedig különösen vörösnek kell lennie ennek a határvonalnak, ebben Hargitainak maradéktalanuk igaza van. Nem voltunk ott amikor kőbe vésték a TSZV krédóját, de elnénk a gyanúperrel, hogy a közös értékek meghatározásánál – amikért Hargitai vállvetve küzdött Pintérrel – alapvetés lett volna a másik háta mögött való nyilvános kibeszélés. Ráadásul a mostani posztok szövegeiből nehéz eldönteni, hogy hol végződik az elvi kritika, és hol kezdődik annak az embernek a sértettsége, aki egykor rendszeren belül volt, ma pedig már azon kívül. Ez a felvetés persze nem cáfolja az állításait, csupán az erkölcsi fölényét teszi kevésbé magától értetődővé.
Az pedig egészen erős túlzás, hogy a jelenlegi ügyet egy az egyben a korábbi győri Fidesz-rendszerhez méri. A város most szembesül a Győr-Szol Zrt. éveken át felhalmozódott problémáival, a lakáskassza ügyével, önkormányzati cégek vitatott szerződéseivel és olyan konstrukciókkal, amelyek feltárása még ma is tart. Hajtó Ipari Park-os szerződése is ebből az átvilágításból került elő. Lehet és kell is bírálni a Pintér-kabinet egy-egy személyi döntését, lehet azt mondani, hogy Marsovszky megbízásának nem túl jó az optikája. Azt is teljes joggal lehet kérdezni, miért nem volt pályázat, miért nem volt előre meghatározott eredménymutató, és pontosan mit kapott Győr a pénzéért. De húsz év politikai rendszerének működését odatenni egy egyelőre vitatott, néhány millió forintos tanácsadói szerződés mellé nem erkölcsi szigor, hanem egyszerű és szándékos aránytévesztés, nem kevés hatásvadászattal átitatva.
Ez az a pont ahol Hargitai Istvánnak bele kellene néznie az önismeret és a közjóért való aggodalom szigorú tükrébe. Ha valóban ennyire érzékeny a rosszul elköltött közpénzre, a kapcsolati hálókra, a politikai lojalitásra és a kétes teljesítményekre, akkor jogosan vetődik fel a kérdés: hol volt ez a kérlelhetetlenség korábban? A Győr-Szol ügyei, az önkormányzati cégek működése, a két évtized alatt kialakult helyi hatalmi rendszer és korrupció ugyanis nem tegnap keletkezett.
Az nem is kérdés, hogy Hargitai Istvánnak joga van-e ma kritikát megfogalmazni – természetesen van, az építő jellegű bírálat amúgy is közéleti hiánycikk. De az is tény, hogy az önmagunknak kiosztott erkölcsi bizonyítványhoz kevés egy Facebook-poszt. A hitelességhez az is hozzátartozik – amit a volt biztos egykori harcostársain számon kér – hogy ugyanazzal a mércével mérünk. Hargitai ugyanis pont abba a hibába esett amivel Pintér Bencét és társait vádolja: prejudikált, vagyis előre foglalt állást egy olyan ügyben aminek megítéléséhez nem biztos, hogy minden morális alapja a helyén van, és aminek körülményeit csak most kezdik vizsgálni.
Az ellenőrzés, a kritika és a számonkérés ugyanis nem ugyanaz, mint a verdikt. Hargitai nagyon helyesen kérte ki Marsovszky munkájának dokumentumait. Ha azokból az derül ki, hogy hónapokon keresztül nem történt érdemi teljesítés, akkor Pintér Bencének és Kósa Rolandnak kellemetlen kérdésekre kell válaszolnia, addig azonban a „mutyi” szóval Hargitai túl korán dobálózott.
A közéleti tisztaság tényleg nem érhet véget a politikai ellenfeleknél – ebben Hargitainak maximálisan igaza van, de ugyanúgy nem érhet véget saját magunknál sem. Nemcsak Pintérnek kell megmagyarázni, miért született egy vitatható tanácsadói megbízás, hanem a posztok írójának is vállalnia kell, hogy az indítékai, a múltja és a módszerei ugyanúgy a közvélemény etikai patikamérlegére kerülnek. A közéleti kritika csak akkor ér valamit, ha nem bosszú, nem sértettség és nem Facebookra szánt wannabe erkölcsi fölény diktálja, hanem a következetesség.
Mert lehet valakinek igaza úgy is, hogy közben nincs igaza abban, ahogyan az igazát használja. Így értékelődik fel a lesajnált betyárbecsület ebben a morálisan ingoványos világban, és ha Hargitai István valaha tényleg állt közös értékalapú platformon a Pintér-kabinettel, úgy tőle – talán – elvárható lenne, hogy a kritikáját úgy fogalmazza meg, hogy az baráti tanács legyen, ne pedig baráti tűz.
