10 millió forinttal mégis megszánta az NKA az idei Savaria Karnevált

Farkas Bazsi 2026-08-11 15:17:00
Bár a szervezők 25 millióra pályáztak.

Hiába idén 25 éves, megint nem kapott állami pénzt a Savaria Karnevál - írtuk idén februárban. A historikus játékok 130 millió forintnyi önkormányzati támogatást kapott, továbbá 35 millió forintnyi egyéb szponzori bevételekkel számoltak.

Egy valami azonban óriási kérdőjel volt a Karnevál költségvetésében, ez pedig a Nemzeti Kulturális Alaptól kapott támogatás.

Tavaly egyébként nem kis visszhangot keltett, hogy a szokásos állami támogatást nem kapta meg az NKA-tól a fesztivál. Végül a karnevál után 2 hónappal 5 millió forint folyt be támogatásként a kasszába.

Egy februárban kihirdetett eredmény szerint, hiába kapott meghívást a Karnevál az NKA célzott pályázatára, nem kapott támogatást. 

Holott az NKA korábban egy biztos lábat adott Közép-Európa legnagyobb történelmi fesztiváljának, az elmúlt években - a 2025-öst leszámítva - 20 és 12 millió forint között folyt be innen pénzt.

A szervezők már akkor jelezték, hogy nem fogják feladni, és újra benyújtják a pályázatukat. 25 millió forintot céloztak meg.

Az NKA nyilvántartása szerint április 28. bírálati ülésen döntöttek arról, hogy a szombathelyi rendezvény 10 millió forintot kap támogatásként. Ezt június 29-én adták közzé. A Karnevál pedig a napokban már a Facebook-oldalán is megemlítette, hogy támogatja a rendezvényt az NKA.

Alább néhány helyi rendezvény és intézmény, ami NKA támogatásban részesült idén:

  • Pinkamenti böllérnap, Horvátlövő (fővédnök Vámos Zoltán) - 10 millió forint
  • Vasvári Nagytérségi Népfőiskoláért Alapítvány (alapítója V.Németh Zsolt) - 70 millió forint
  • Kezdőkör Képzőművészeti És Népművészeti Baráti Egyesület (Ágh Péter kampány koncertjének szervezője) - 56 millió forint
  • Smart System Solutions Kft.(ügyvezetője, tulajdonosa Márkus Kristóf jánosházi Fidelitas elnök) - 10 millió forint
  • Kőszeghegyaljáért Egyesület, Asztalkő Fesztivál (egyesületi elnök Balázsy Péter) - 10 millió forint
  • Ficsak Vas Vármegye Alapítvány (szervezeti vezető Jagodits Zsuzsa) - 7 millió 500 ezer forint
  • Szombathelyi MMIK (üzemeltetője L. Simon László alapítványa) - 80 millió forint
  • Pannon Térségfejlesztő Egyesület Gencsapáti (Ágh Péter kampány koncertjének szervezője) - 50 millió forint
  • Vas Megyei Turizmus Szövetség (korábbi elnöke Kondora Bálint) - 10 millió forint
Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.