Hiába idén 25 éves, megint nem kapott állami pénzt a Savaria Karnevál

Farkas Bazsi 2026-02-27 16:56:49
Azért nem adják fel, és egy újabb pályázaton próbálnak pénzt szerezni a történelmi jamboreera.

130 millió forintnyi önkormányzati támogatást kap idén a jubileumi 25. Savaria Karnevál - erről már korábban is írtunk.

A tegnapi közgyűlésen Illés Károly (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő hozta szóba a fesztivált, szerinte ugyanis a soron szereplő összeg megduplázódott a tavalyihoz képest, ezt a pénzt pedig hasznosabban is el lehetne költeni. 

Horváth Soma (Éljen Szombathely!) alpolgármester a mai szokásos közgyűlése utáni sajtótájékoztatón mondta el, hogy a Karnevál megszervezésére ugyan több pénzt különítettek el mint 2025-ben, még így sem éri el az összeg a tavalyi dupláját.

2025-ben 86 millió forint került támogatásra, ez idén, 130 millió forint.

Tavaly egyébként nem kis visszhangot keltett, hogy a szokásos állami támogatást nem kapta meg a Kulturális Alapból a fesztivál. Mint azt az alpolgármester most elmondta, a rendezvény végül mégis csak kapott némi állami támogatást. A karnevál után 2 hónappal 5 millió forint folyt be támogatásként a kasszába.

A tendencia azonban folytatódott, ugyanis egy ma reggel kihirdetett, a történelmi karnevál által benyújtott pályázat szintén nem kapott támogatást.

De nem csak a historikus fesztivál, a Bloomsday sem részesül az NKA által kiírt pályázatban támogatásban.

Horváth kiemelte, hogy az NKA korábban egy biztos lábat adott Közép-Európa legnagyobb történelmi fesztiváljának, az elmúlt években - a 2025-öst leszámítva - 20 és 12 millió forint között folyt be innen pénzt.

A tavalyi helyzet azonban megmutatta, hogy ha tartani akarják a színvonalat, akkor az önkormányzatnak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia.

Az alpolgármester azzal zárt, hogy nem adják fel, továbbra is beadnak minden lehetséges pályázatot, hogy a szombathelyi programokra plusz pénzügyi forrásokat találjanak.

Csak emlékeztetőül, az NKA volt az a szervezet, amely 10 millió forintot adott támogatásként a Horvátlövőben, Vámos Zoltán, a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőjelöltjének fővédnökségével megtartott Pinkamenti böllérnapnak. Amelyen a Vas 01-es választókerület 12 településéből - Szombathelyt kivéve - 11 meghívást kapott.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

A fideszes hatalom ismét megmutatta, hogy ami a neki nem tetsző igazságot írja meg, azt két lábbal döngölné a földbe, ezért Győrben határozatban tiltotta meg a polgármesternek, hogy reklám szerződést kössön a város egyik legolvasottabb lapjával.

Ha neked sem tetszik a hatalom arroganciája, akkor támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Nem hagyjuk!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.