2020 és 2025 között 11 milliárd 852 millió forintot kapott az államtól az Illés Akadémia, a kiemelt akadémiai státusza miatt - írtuk korábbi cikkünkben. Az Akadémiát üzemeltető Illés Sport Alapítvány azonban összességében ennél is több pénzt kapott támogatásként a központi költségvetésből. Mint az a nyilvános adatokból kiderül az alapítvány az elmúlt 6 évben összesen 13 milliárd 967 millió 715 ezer 846 forintnyi támogatást kapott a központi költségvetésből.
Az ezzel kapcsolatos véleményét osztotta meg a Haladás VSE labdarúgó szakmai vezetője, Szenczi Imre. Aki azt írja, hogy a számok önmagukban is megdöbbentőek, de nem „csak” ez a legfontosabb kérdés, hanem az, hogy mit eredményezett, és milyen szakmai hasznot hozott mindez Vas megye labdarúgása számára? Hol tart ma Szombathely futballja?
Évek óta ugyanazokról a problémákról beszélünk:
• a vármegye egyesületei létszámhiánnyal küzdenek;
• egyre több fiatal Ausztriába vagy más akadémiákra távozik;
• a TAO-rendszer párhuzamos utánpótlás-struktúrákat hozott létre;
• Szombathelyen több klub él, akar megélni a sportágból, mint amennyire szükség lenne, ezért ugyanazért a folyamatosan csökkenő gyermeklétszámért versenyez.
2019 óta nincs NB I-es csapata Szombathelynek. Ma ott tartunk, hogy a Haladás felnőtt csapata NB III-ban szerepel. Annak a csapatnak az alapjait pedig nem az akadémiai rendszer rakta le, hanem az a Haladás VSE-projekt, amelyet évekkel ezelőtt a vármegyei II. osztályból indítottunk el. Ez önmagában is sokat elmond és bővebb kifejtést is megérne.
A korabeli információk alapján az NB II-es licenc megőrzése a későbbi visszajutás várható költségeihez képest nagyságrendileg jóval kisebb forrásból is megoldható lett volna. Ha ez így van, akkor ennek elmulasztása ma még súlyosabb stratégiai hibának tűnik.
Nem kizárólag az Illés Akadémiát szeretném felelőssé tenni, de ha egy akadémiai rendszer évente több milliárdos támogatásokból működik, akkor joggal várható el, hogy a Haladás és Szombathely megőrízze hagyományányak megfelelő és méltó helyét a magyar labdarúgásban.
Ehhez képest ma:
• nincs élvonalbeli csapat;
• nincs kiemelt akadémiai státusz; a legjobb játékosok Győrbe, Felcsútra, az MTK-hoz vagy más akadémiákra kerülnek, mert helyben nem látnak megfelelő fejlődési utat.
• perspektíva hiányában a helyi felnőtt futball egyre kevesebb saját nevelésű játékosra épül.
Ez nemcsak gazdasági, hanem sportszakmai probléma is.
A valódi probléma azonban nem egyetlen egyesület működésében keresendő, hanem a teljes struktúra életképtelenségében. Nem egy-egy klubról kellene vitatkoznunk, hanem magáról a rendszerről. Arról a rendszerről, amely évek óta egyre több szereplő között osztja szét ugyanazt a folyamatosan csökkenő gyermeklétszámot, a szakmai tudást és a rendelkezésre álló forrásokat.
Szombathelyen és szűk agglomerációjában jelenleg egymás mellett működik az Illés Akadémia, a Haladás VSE, a Lurkó UFC, a Király SE, mellettük pedig a VAFA, a Grundball, a Gyöngyöshermán, a Gencsapáti, a Söpte és még több kisebb egyesület. Ehhez társul a külön szervezett futsal, valamint a lánylabdarúgás is önálló struktúrában működik.
Ráadásul a TAO-rendszer olyan egyesületeket is életre hívott, amelyek mögött nem volt valódi szakmai tartalom. Előfordult, hogy saját pályája sem volt, játékos és edző is csak papíron. Fűnyíró és géppark viszont igen. Ez nem a magyar labdarúgás érdeke volt, hanem egy hibás ösztönzőrendszer következménye.
Ráadásul Ausztria is ugyanazokkal a problémákkal küzd: játékos- és minőséghiánnyal. Ennek következtében egyre fiatalabb magyar játékosokat csábítanak át a határ túloldalára. Rövid távon ez egyes családoknak kedvező lehet, hosszú távon azonban tovább gyengíti Vas megye labdarúgását.
Lehet továbbra is azt mondani, hogy minden rendben van. Lehet statisztikákat gyártani. Lehet szépíteni. Csak közben a valóság egészen mást mutat.
Ha ekkora állami támogatás mellett hat éve nem tud egy futballhagyományokkal rendelkező város stabil élvonalbeli klubot felépíteni, jobb esetben megtartani, akkor nem elsősorban pénzhiányról beszélünk.
A jelenlegi struktúra, a szakmai koncepció és racionalizálás hiánya, valamint a folyamatosan csökkenő gyermeklétszám mellett Szombathelynek egyszerűen nincs szüksége és hosszú távon nincs is lehetősége fenntartani hat-nyolc, egymással versengő TAO-utánpótlásrendszert.
A számokból világosan látszik, hogy nem a pénz hiányzott. A probléma a források felhasználásának módja volt. A gyermekek széttagolása, a párhuzamos utánpótlásrendszerek fenntartása nem a helyi labdarúgás, és legfőképpen nem a gyerekek érdekeit szolgálta. A jövő útja nem a további megosztás, hanem az erőforrások koncentrálása és egy hatékony szakmai rendszer felépítése.
Szükség lenne egy valódi Haladás Akadémiára. Egy olyan akadémiára, amely újra visszaszerzi a kiemelt státuszát, amely ismét a nyugat-magyarországi labdarúgás természetes csúcsát jelenti. Nem politikai döntéssel, hanem munkával és eredményekkel. Saját nevelésű játékosokkal. NB II – NB I-es szerepléssel. Adjon valódi perspektívát a saját nevelésű játékosoknak egészen a felnőtt labdarúgásig.
Szombathelyen az Akadémia alatt egy együttműködő Tehetség Központ és a Grassroots egyesületek rendszere elegendő lenne ahhoz, hogy a jelenlegi gyermeklétszámot magas szakmai színvonalon kiszolgálja. Így minden gyermek a saját tudásának, képességeinek és fejlődési ütemének megfelelő közegben fejlődhetne, miközben mindenki számára biztosított lenne a vertikális előrelépés lehetősége egészen a felnőtt labdarúgásig.
Az Akadémia és a Tehetség Központ kapcsolatát nem javítgatni, hanem új alapokra kell helyezni. Világosan meg kell határozni mindkét szervezet feladatát, célját és felelősségi körét. Csak így lehet olyan rendszert felépíteni, amely gazdaságilag is fenntartható – produktivitási bevételekkel és az országos kiemelt, illetve országos alapbajnokságok stabil jelenlétével –, miközben sportszakmailag is egyetlen célt szolgál: a szombathelyi labdarúgás újbóli felvirágoztatását, valamint a saját nevelésű játékosok folyamatos beépítését a Haladás felnőtt csapatába.
A Körzet Központi státuszt is olyan megyei, stratégiai pontokra bíznám a jelenlegi felosztás helyett (például Sárvár, Körmend, Csepreg), amelyek saját térségük labdarúgásáért felelnek, életben tartják a helyi és a térségi futballt, segítik a kisebb egyesületeket és biztosítják a vertikális játékosáramlást. A megyei versenyrendszert kiszolgálva, nem játékosokat vesznek el az alájuk rangsorolt grassroots egyesületektől, hanem fejlesztenék őket és megtartanák a gyerekeket a rendszerben. Felfelé vagy visszaáramoltatnák őket és így tartanák életben a térség és a megye futballját.
A térségi együttműködésben van jövő. A vertikális játékosfejlesztésben. A valódi szakmai partnerségekben. Mert egyre nehezebb azt állítani, hogy a jelenlegi rendszer működik.
Ha működne, ma nem erről beszélnénk, hogyan lehet megállítani a teljes összeomlást, hanem arról, hogy a Haladás még mindig az NB I-ben szerepel a saját nevelésű helyi és Vas megyei játékosokra építve.
Tovább árnyalja a képet, hogy az Illés Akadémián kívűl a TAO-rendszer révén a Haladás VSE, a Lurkó UFC, a Király SE és a többi szombathelyi utánpótlás-egyesület is jelentős forrásokhoz jutott az elmúlt években. Ha ezeket a támogatásokat egyben vizsgáljuk, akkor látható, hogy nem pénzből volt kevés, hanem a rendszer működése bizonyult eredménytelennek. Miközben jelentős forrás érkezett a város futballjába, a labdarúgás egésze folyamatosan veszített a versenyképességéből.
Lehet, sőt biztos, hogy ez a gondolat több egyesület számára nem elfogadható. Érthető módon, hiszen egy ilyen struktúraváltás a jelenlegi támogatási rendszer átalakulását is magával hozná, ami egyes kluboknál forráscsökkenést vagy akár a jelenlegi működési forma megszűnését is jelentheti.
Ugyanakkor, ha valóban gazdasági és sportszakmai szempontból vizsgálják a helyzetet, akkor szerintem a jelenlegi rendszer nem fenntartható. Nem működő képes! Ha pedig nem lesz változás, akkor félő, hogy a teljes amortizáció vár a szombathelyi és Vas megyei labdarúgásra.
