Nagy István azonnali beavatkozást követel az üzemanyagárak miatt – miközben a kutakon szinte ugyanazok az árak, mint az Orbán-kormány ársapkája idején

Dömötör Gábor 2026-07-28 15:03:53
A volt agrárminiszter szerint a gazdáknak nem ígéretekre van szüksége, hanem kiszámítható megélhetésre - kérdés, hogy az elmúlt 16 év, vagy a plusz 3 forint a kutakon fáj-e nekik jobban.

Új, erősen “mesterséges intelligencia-ízű”, de minimum drámaira retusált plakáttal jelentkezett Nagy István volt agrárminiszter, amelyen azt írja: „Azonnali, hatékony beavatkozás szükséges az üzemanyagárak alakulásába.” A politikus szerint a dráguló üzemanyag az élelmiszerárakat is emeli, ezért a gazdáknak „megfizethető üzemanyagra, kiszámítható megélhetésre” van szükségük. A plakáton szereplő MOL-töltőállomás árjelzőjén 597 forintos benzin- és 618 forintos gázolajár látható.

Fotó: Nagy István Facebook

A zavarbaejtően szúrós tekintetű Nagy István üzenete ugyanakkor azért is különös, mert ezek az árak gyakorlatilag megegyeznek azzal a szinttel, amelyet még az Orbán-kormány rögzített hatósági árral, a tavasz folyamán - válaszul a “békepárti” Donald Trump és Benjamin Netanjahu által is generált iráni konfliktus miatt elszálló világpiaci árakra. Emlékszünk még, hogy a Fidesz-kabinet tavasszal 595 forintban maximálta a 95-ös benzin, 615 forintban pedig a dízel literenkénti árát a magyar rendszámú járművek számára. A mostani piaci árak ehhez képest mindössze néhány forinttal magasabbak.

A TISZA-kormány június végén megszüntette az ársapkát, arra hivatkozva, hogy a világpiaci folyamatoknak köszönhetően a piaci árak önmagukban is a korábbi hatósági árszint közelében alakultak. Vagyis ugyanazt az árszintet immár nem állami árkorlátozással, hanem piaci alapon sikerült fenntartani.

Éppen ezért kérdés, hogy Nagy István pontosan milyen újabb állami beavatkozást sürget. A plakát ugyanis nem tartalmaz konkrét javaslatot: nem derül ki, újabb ársapkát vezetne-e be, adócsökkentést tartana szükségesnek, vagy egyéb más eszközzel avatkozna be a piac működésébe. Miközben a kifogásolt üzemanyagárak lényegében megegyeznek azokkal, amelyeket saját kormánya néhány hete még elfogadhatónak tartott.

Fotó: Komka Péter / MTI

A volt agrárminiszter bejegyzése alatt ráadásul a látható hozzászólások jelentős része sem a plakát üzenetét erősíti, hanem éppen azt kérdőjelezi meg. Több kommentelő arra emlékeztetett, hogy az Orbán-kormány idején ennél magasabb üzemanyagárak is előfordultak, mások pedig szintén azt vetették fel, hogy a jelenlegi piaci árak gyakorlatilag megegyeznek a korábbi hatósági árakkal.

A kritikus hozzászólások között többen szókimondóan fogalmaztak. Volt, aki azt írta: „Miért kell beavatkozni a piacba? Kommunizmus kell?”, míg egy másik kommentelő szerint: „Inkább ti ne avatkozzatok semmibe, eddig hol voltál?” Egy magát korábbi Fidesz-szavazónak nevező hozzászóló pedig úgy fogalmazott: „Szerintem meg idejét múlt már ez az örökös árfigyelő rendszer! (...) Ebből most sem lehet politikai tőkét, népszerűséget kovácsolni!!! Maradok tisztelettel, egykori Fidesz szavazóként!” Mások azt kérdezték: „750 forintnál miért nem verted az asztalt?”

Egyértelműen látszik tehát, hogy Nagy István üzenetét még a saját követői sem feltétlenül vették meg, így a volt agrárminiszter vélt, vagy valós aggodalma a magyar gazdák megélhetése iránt inkább tűnik némileg álszent politikai próbálkozásnak. Bóna Szabolcs, az agrárium jelenleg regnáló első embere korábban úgy nyilatkozott az Ugytudjuk.hu szerkesztőségének, hogy hosszú idő lesz helyrehzoni azokat a globális hibákat, melyet a Fidesz-kormányok a magyar mezőgazdaság és állattartás ellen vétettek, és ennel fényében Nagy István plakátja inkább egy megmosolyogtató nyári tréfa, semmint komolyan vehető szakmai üzenet. 

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.