A Zrínyi utca és a Hunyadi utca kereszteződésének felújítása a tervek szerint halad, jelenleg a Győr-Szol Zrt. munkatársai végzik a régi távhővezeték cseréjét. A korábbi vezetéket már elbontották, most az új nyomvonal előkészítésén dolgoznak – számolt be róla Tóth Péter alpolgármester.

A munkálatok során azonban váratlan nehézség is adódott: a munkagödörben ivóvíz-csőtörés történt, ezért a Pannon-Víz Zrt. ideiglenesen átvette a munkaterületet. A hibát a szakemberek már elhárították, így a Győr-Szol ismét folytathatja a távhővezeték cseréjét.
A tájékoztatás szerint az útkezelő várhatóan augusztus elején veheti át a munkaterületet az útburkolat felújításához, az aszfaltozást pedig előreláthatóan augusztus 10. és 18. között végzik el. A városvezetés köszönetet mondott a közlekedőknek a türelemért és a megértésért.
