Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Dömötör Gábor 2026-07-20 15:27:11
Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

A köztársasági elnöki tisztség körül kialakult politikai vita - ahogy az várható volt - hétfőn újabb fordulatot vett. Miután Sulyok Tamás megbízatása az Alaptörvény 17. módosításának hatálybalépésével megszűnt, a közélet figyelme azonnal az új államfő lehetséges személyére irányult. A TISZA Párt részéről továbbra is Polgár Judit neve szerepel első számú jelöltként, miközben a parlamenti pártok egymástól eltérő álláspontokat fogalmaztak meg a jelölési folyamatról és annak politikai hátteréről.

Fotó: Polgár Judit Facebook

A TISZA Párt parlamenti frakciója hétfőn jelezte, egyhangú álláspontra jutottak abban, hogy Polgár Judit a legalkalmasabb köztársaságielnök-jelölt. Bujdosó Andrea frakcióvezető szerint egy államfőnek „méltóságra, integritásra és empátiára” van szüksége, amelyek szerinte mind megvannak a világ legismertebb magyar sakkozójában. Hozzátette ugyanakkor, hogy a képviselőcsoport a jelölésről a következő frakcióülésén hozza meg a végleges döntést.

A Mi Hazánk Mozgalom szintén jelezte, hogy saját köztársasági elnökjelöltet kíván állítani. Dúró Dóra szerint Sulyok Tamás hibát követett el, amikor aláírta az Alaptörvény módosítását, ugyanakkor bírálta azt is, hogy Magyar Péter már a társadalmi egyeztetés lezárulta előtt nyilvánosan Polgár Judit mellett állt ki. A politikus azt mondta, értesülései szerint még a TISZA Párton belül is komoly vita alakult ki a jelölésről, és kifogásolta, hogy pártjuk nem kapott meghívást az ezzel kapcsolatos egyeztetésekre.

A Fidesz–KDNP részéről elsősorban nem Polgár Judit személyét, hanem az államfőváltás módját bírálták. Nacsa Lőrinc, a KDNP frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: Magyar Péter „már előre többszörösen megalázta” a leendő köztársasági elnököt. Szerinte az új államfő úgy kezdené meg munkáját, hogy folyamatos bizonytalanság övezné megbízatásának időtartamát, miközben a miniszterelnök a konzultáció ígéretével ellentétben már előre megnevezte jelöltjét.

Fotó: Havasi Bertalan Facebook

Hasonló hangot ütött meg Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója is. Szerinte a jelenlegi helyzetben „lényegtelen a személy kérdése”, mert álláspontja szerint az államfő leváltásának módja kérdőjelezi meg az egész folyamat legitimitását. Havasi úgy vélte, Magyarországon sérültek az alkotmányos garanciák, ezért a jelölési folyamatot politikai színjátéknak nevezte.

Az új köztársasági elnök személyéről várhatóan a következő napokban születhet végleges döntés. A TISZA Párt továbbra is Polgár Judit jelölését támogatja, a Mi Hazánk saját jelölt állítására készül, míg a Fidesz–KDNP elsősorban az államfőváltás alkotmányos és politikai körülményeit bírálja. A vita így jelenleg nemcsak arról szól, ki töltheti be Magyarország legmagasabb közjogi tisztségét, hanem arról is, hogyan zajlik majd az új államfő kiválasztásának folyamata.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van.