100 lakást építenének az egykori kőszegi SOS gyermekfalu területén

Farkas Bazsi 2026-06-29 12:54:52
A helyi önkormányzat támogatja a beruházást, ugyanakkor vannak még megoldásra váró feladatok.

2020-ban változott meg a magyarországi SOS Gyermekfalvak működése. A magyarországi gyermekjóléti hálózat az osztrák SOS Kinderdorf Alapítvány támogatásával jött létre, a korábbi modell szerint a külföldi támogatás is Ausztrián keresztül érkezett Magyarországra.

A nemzetközi hálózathoz 2019-ban 135 szegény, és gazdag ország egyformán tartozott. A SOS pedig egyfajta rangsort állított a tekintetben, hogy mely országokban kell továbbra is nemzetközi finanszírozás, és melyekben szüntethetik meg ezt a rendszert. 

A vizsgálat alapján Magyarország olyan gazdasági szinten vol, hogy képes önállóan megoldani a működését. A forrásokat így aztán máshova tudják csoportosítani.

Fotó: SOS Gyermekfalu, Kőszeg

Ez végül azt eredményezte, hogy az SOS falu korábbi formájában megszűnt. Az SOS ezt követően egyfajta koordinációs feladatot látott el, a gyerekeket pedig külsős nevelőszülőknél helyeznék el.

Az egykori SOS falú ingatlanát 2023-ban 550 millió forintért adták el egy kőszegi cégnek. Hogy a vevő ki volt, azt akkor az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa nem árulta el.

A terület mostani tulajdonosa a szintén kőszegi székhelyű Fabos KG Invest Kft. A cég az ingatlan fejlesztését tűzte ki célul, összesen 100 lakást építenének ide, csakhogy a terület szabályozása egyelőre ezt nem teszi lehetővé. 

Az ügyet a múlt héten tárgyalta a kőszegi képviselőtestület. 

A terület fejlesztésére készített új tanulmányterv 3 új építési övezetre osztotta fel az SOS gyermekfalu területét a jelenlegi egységes Intézményi terület övezete helyett. A keleti építési tömbre kisvárosias lakóövezet 7,5 méteres épületmagassággal, a középső már beépített tömbre településközpont vegyes övezet 7,5 méteres épületmagassággal, míg a nyugati tömbre kertvárosias lakóövezet 5 méteres épületmagassággal.

A kisvárosias lakó építési övezetben a telepítési tanulmány szerint 85 lakás építésére lenne lehetőség, míg a kertvárosias övezetben összesen 10-15 lakás építésére lenne lehetőség.

Csakhogy az egyik tervezett tömb esetében fennáll, hogy az intézményi területen épülne, márpedig ilyen területre önálló lakóépület nem építhető, valamint a tervek a helyi építési szabályzat és Kőszeg településkép védelméről szóló önkormányzati rendeletének előírásait is több pontos sérti. 

Illetve a helyi főépítész azt is felvette, hogy véleménye szerint a tervezett közúti fejlesztések sem aszerint lettek betervezve, amit az adott környék adottságai megkívánnak.

A testület a múlt héten úgy határozott, hogy támogatják az építkezést, a településrendezési szerződés előkészítését megkezdik. Ám ahhoz, hogy érdemben tudjanak haladni a következő ülésre meghívják a cég vezetőit is, akikkel egyeztetéseket folytatnak a projekt sikerességéhez szükséges változtatásokról.

Tetszik, amit csinálunk?

Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.