Egy év alatt egy milliárd forintot spórolt meg a fizetéseken az Illés Akadémia, mégis közel 200 millió forintos mínusszal zárta a 2025-ös évet

Farkas Bazsi 2026-06-08 17:35:00
1 milliárd 300 millió forint állami támogatás jutott az akadémiát üzemeltető alapítványnak.

Komolyan csökkent az Illés Labdarúgó Akadémiát működtető Illés Alapítvány állami támogatása tavaly - derült ki a szervezet által benyújtott éves beszámolóból.

Míg 2024-ben összesen 2 milliárd 143 millió 665 ezer forint központi költségvetésből származó támogatást könyvelhetett el az alapítvány, addig ez a szám 2025-ben 1 milliárd 327 millió 286 ezer forintot tett ki.

Drasztikusan csökkentek a fizetések egy év alatt. 2024-ben még 1 milliárd 769 millió 50 ezer forint volt ezen a soron, míg tavaly 762 millió 507 ezer forint volt ez a tétel. Az Opten adatai szerint a 2024 decemberben még 108 alkalmazott dolgozott az alapítványban, ez 2025 decemberére 65-re csökkent.

A vezető tisztségviselők juttatásai is csökkentek. 2024-ben 21 millió 873 ezer forintot fizettek ki a vezetőknek, 2025-ben pedig 16 millió 541 ezer forintot.

Közel felére esett vissza az alapítvány anyagi jellegű ráfordítása. A 2024-es 648 millió 899 ezer forinthoz képest, tavaly 338 millió 14 ezer forint volt ezen a soron.

Tavaly az alapítvány 190 millió 93 ezer forint mínusszal zárt, ez a szám 2024-ban -465 millió 380 ezer forint volt.

Tavaly júliusban volt hír, hogy a szombathelyi Illés Béla Labdarúgó Akadémia kikerült az államilag támogatott futballakadémiák köréből, mivel nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. Egyelőre még az elmúlt évek számait nézve az a folyamat nem látszik. Igaz a civil szervezet naptári évről ad számot, míg az alapítvány által működtetett akadémia a bajnoki idények és az iskolaév miatt keresztfélévben szokott számolni.

Az Illés Sport Alapítvány állami támogatási az alábbiak szerint alakult az elmúlt években:

  • 2020 - 1 milliárd 690 ezer 525 ezer forint,
  • 2021 - 3 milliárd 777 millió 421 ezer forint,
  • 2022 - 3 milliárd 321 millió 321 forint,
  • 2023 - 2 milliárd 397 millió 653 ezer forint,
  • 2024 - 2 milliárd 143 millió 665 ezer forint.
  • 2025 - 1 milliárd 327 millió 286 ezer forint

Tetszik, amit csinálunk?

Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.