Borkai Zsolt korábbi munkatársa 5 millió forintot kapott az NKA-tól közösségépítő programokra

Farkas Bazsi 2026-05-06 10:04:00
A Győr Projekt Kft. közel 58 millió forintot nyert el arra, hogy a győri advent fénye mindenkié lehessen.

Napok óta foglalkozunk azzal, hogy mely szervezetek kaptak kiemelt támogatásokat abban a csomagban, amiben összesen 17 milliárd forintot osztott szét a Nemzeti Kulturális Alap. Utolsó csomagként azokat a győri támogatottakat szedtük össze, akik még tavaly évvégén kaptak pályázati pénzeket, ám ezeket szintén most, áprilisban hagyta jóvá a szervezet.

Győr Projekt Kft. - 57 millió 770 ezer forint

A győri önkormányzat cége komoly támogatást nyert el az adventi vásár támogatására. Egészen pontosan a Legyen az Advent fénye mindenkié! című fesztiválra szignózták ki.

Ódor-Domanyik Eszter - 5 millió forint

Fotó: zene.hu

Ódor-Domanyik Eszter korábban Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) győri polgármester alatt az önkormányzat sajtófőnökeként dolgozott. Legutóbb az Agrárminisztérium Modern Települések Fejlesztéséért Felelős Kormánybiztosi Titkárságának sajtófőnöke volt. Információink szerint segített Gyopáros Alpár (Fidesz-KDNP), és Szeles Szabolcs (Fidesz-KDNP) parlamenti képviselőjelöltek kampányában is.

Közösségépítő program megvalósítására kapta ezt az összeget. 

Konczos Katalin - 2 millió forint

Szinte már eltörpül egy 2 millió forintos támogatás a nagyobb összegek mellett, azonban ha azt nézzük, hogy ezt a pénzt dalszöveg íráshoz kapta a támogatott, akkor lehet kicsit megemelkedik a szemöldökünk. 

Hiába kerestük Konczos Katalin korábbi munkásságát, nem találtuk. Mivel az elnyert összeg Pusztai Zoltán műveihez új dalszövegek megírását patrónálja, így rákerestünk Pusztaira is. 

Róla azt találtuk, hogy az Auróra, a Moby Dick és a Hungarica zenekarok szövegírója. Így már csak azt nem értjük, hogy a már meglévő dalszövegekhez miért kell újakat írni.

Szabó Péter - 2 millió forint

A győrladaméri művész dalok zenei részének megírásához kapott 2 millió forintot. 

Bár tucatnévről van szó, mivel a P.Mobil billentyűse, aki szintén Szabó Péter, győri gyökerekkel rendelkezik, így valószínű, hogy ő volt az, aki ezt a 2 millió forintot támogatásként megkapta. 

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.