Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

Dömötör Gábor 2026-04-08 12:37:16
A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal. 

A Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a TISZA Párt akár stabil kétharmados többséget is szerezhet az április 12-i országgyűlési választáson – erről számolt be a HVG. A becslés alapján a párt 138–143 mandátumot szerezhet, míg a Fidesz–KDNP 49–55 helyre számíthat. A konkrét mandátumelosztás szerint a Tisza 141, a Fidesz 52 képviselőt juttatna a parlamentbe, mellettük a Mi Hazánk 5, a roma nemzetiségi lista pedig 1 mandátumot szerezhet.

Fotó: Medián

A kutatás február vége és március között zajlott, összesen 5000 fő megkérdezésével, és a múlt héten zárult le. Hann Endre, a Medián ügyvezetője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mindez csak becslés, mivel a kampány hajrájában napról napra történhetnek olyan események, amelyek befolyásolhatják a választói döntéseket.

A pártpreferenciák alapján a szavazókorú népesség 48 százaléka a legnagyobb ellenzéki kihívóra voksolna, míg csupán 30 százalék a regnáló kormánypártokra. A Mi Hazánk támogatottsága 4 százalék, a Demokratikus Koalíció 2 százalékon, az Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig 1 százalékon áll. A megkérdezettek 15 százaléka ugyanakkor bizonytalan, vagy nem kívánt válaszolni, illetve biztosan nem menne el szavazni.

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

A Medián adatai szerint a Fidesz a 2022-es bázisának mintegy negyedét elveszítette, miközben a TISZA Párt különösen a fiatalok és a magasabb végzettségűek körében erős. Emellett az is kirajzolódik, hogy minél nagyobb egy település, annál erősebb Magyar Péter pártjának támogatottsága, míg a kisebb településeken még mindig a kormány maradt népszerűbb. Egy másik, a 21 Kutatóközpont által készített felmérés szerint közben a politikai táborok kölcsönösen bizalmatlanok, sok ellenzéki szavazó szerint a Fidesz csak csalással nyerhet, míg a kormánypártiak egy része pont hasonlóképp vélekedik a TISZÁról.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Praktikus és stílusos megoldások az előszobában

Az előszoba az otthonok egyik legfontosabb területe, hiszen az első benyomást formálja vendégeinkben.

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.