Bíróságra vitte a Nyugat.hu az Ugytudjuk.hu szerkesztőségét, szerintük ugyanis ők nem Czeglédy Csaba közeliek

Farkas Bazsi 2026-03-24 15:52:00
Ilyen az amikor a független sajtó a sajtószabadságot próbálja korlátozni.

Valami bűzlik a Publicus Vas01-re vonatkozó legutóbbi felmérése körül - írtuk még február elején. A cikkben két szinte napra pontosan egyazon időben kijött, a Vas 01-es választókerületre vonatkozó közvélemény kutatás adatait vetettük össze.

Ez egyik felmérést a 21 Kutatóközpont végezte, ezt az intézet a saját oldalán közzé is adta. A másikat pedig a Publikus készítette, ez elsőként a Nyugat.hu-n - amit mi úgy írtunk le, hogy a Czeglédy Csaba (független) közeli Nyugat.hu - jelent meg.

Fotó: Farkas Bazsi

Ez volt az az állítás, amit a Nyugat.hu szerkesztősége, pontosabban annak vezetője, Roznár Gyöngyi sérelmezett, és helyreigazítást szeretett volna kérni, szerinte ugyanis ez a megfogalmazás alkalmas arra, hogy azt a látszatot keltsük, hogy politikushoz kötődik a portál.

A Nyugat.hu ötlete húsz éve két fiatalember fejéből pattant ki, az egyikük ma a királyi tévé és rádió prominense, a másik Czeglédy Csaba. Ők találták ki az egyesületet, majd jöttek a civilek, és amikor Czeglédy politizálni kezdett (az alapításnál még nem tette), akkor közösen egyeztünk meg vele, hogy ki kell lépnie. Ő ezek után hivatalosan is támogatónk maradt. A munkába nem szólt bele, tudta, hogy azzal tönkretenné az újságot. Nem titok, érzékenyen érintett minket, amikor őt letartóztatták, ezzel eltűnt az a havi, amúgy nem hatalmas, de rendszeres összeg - ezt maga Roznár Gyöngyi nyilatkozta korábban egy interjúban.

Mivel a sajtóhelyreigazításnak nem tettünk eleget, így Roznár Gyöngyi keresetet nyújtott be, ennek elsőfokú tárgyalását ma tartotta meg a Szombathelyi Törvényszék.

Érdemben tárgyalni ezt nem tudta, mivel a keresetben felperesnek a Nyugat.hu szerkesztőségét jelölték meg, a szerkesztőség pedig sem nem jogi, végképp nem természetes személy, így perbeli képessége nincsen. A Törvényszék tehát elutasította a keresetet.

Sajnáljuk, hogy érdemben nem került sor a tárgyalára, ugyanis vártuk volna, hogy a bíróság miképp ítéli meg az általunk megfogalmazott véleményt, ami szerint a Nyugat.hu Czeglédy Csaba közeli.

Azzal kapcsolatban is kíváncsiak lettünk volna a bíróság álláspontjára, hogy miként tud eljárni a szintén cikkünk, így a kereset másik tárgyát képező főszerkesztői kérésnek, amellyel a Publicusra hivatkozva kért a Nyugat.hu helyreigazítást.

A Nyugat.hu 2023-ban megkapta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által alapított Magyar Sajtódíjat.

A mai tárgyaláson a Nyugat.hu főszerkesztője, Roznár Gyöngyi nem jelent meg.

Neked 1%, nekünk nagy segítség!

Támogasd adód 1%-val a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adószám: 19294571-1-18

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.