Magyar Péter kellett hozzá, hogy a nagykölkedi gumitelep ügye elérje az országos ingerküszöböt

Farkas Bazsi 2026-03-02 09:24:52
Bár a település lakói és a helyi média évek óta foglalkozik az üggyel, úgy látszik egy hír csak akkor hír, hogyha az ellenzék vezetője is mellé áll.

“Kormányzati szál? Másfél év alatt egy tapodtat sem haladt a nagykölkedi gumiabroncs-hegy ügye” - erről 2023 júliusában írtunk. Olvasóink talán már unalomig ismerik az ügy részleteit, hiszen többször foglalkozunk a Nagykölked határában tornyosuló gumi hegyről. 

Röviden összefoglalva:

  • A nagykölkedi telepen kisebb-nagyobb szünetekkel 2011 óta működik gumitelep.
  • A Szombathelyi Távhő telepét a szombathelyi TY-RE MIX Kft. bérelte ki.
  • 2013-ban a cég működési engedélyét visszavonták.
  • 2015-ban emelkedett jogerőre az engedély visszavonása.
  • A helyi lakosság már ekkor tiltakozott a gumitelep ellen, és rendre annak felszámolását követelte.
  • 2019 áprilisában a cég ellen felszámolást kezdeményeztek, a telepen azóta legális tevékenység nem folyhatott.
  • Időközben a telepen lévő üzemépületet kibérelte a Data-Tyre Kft. rajtuk keresztül jutott be a telepre az az elkövetői kör, akik a használt abroncsokat lerakták.
  • A Távhő egy kiürítési pert kezdeményezett, ezt meg is nyerte, csakhogy 2023-ban a TY-RE MIX Kft. felszámolása előbb megtörtént, minthogy a kiürítést végrehajtásra átadták volna.
  • 2022. január 31-én tett feljelentést a nagykölkedi telep tulajdonosa a Szombathelyi Távhőszolgáltató. Ezt a Körmendi
  • Rendőrkapitányság megszüntette, a Távhő ekkor az ügyészséghez fordult, aki újra kötelezte a rendőrséget a nyomozás folytatására.
  • Nagykölkeden kívül Lentin, Devecseren, Sorkifaludon és a Mecsekben is találtak illegális gumitelepeket.
  • Lentiben a Zala Megyei Kormányhivatal szállította el a gumi nagy részét.
  • Az öt helyszín ügyét nemrég összevonta a rendőrség, és a Veszprémi Rendőrkapitányság nyomoz az ügyben.
  • Tompos Márton (Momentum) parlamenti képviselő szerint az ügy egyik gyanúsítottja Benkő Ádám, Rogán Antal korábbi államtitkárának, Benkő Tamásnak a testvére.
  • Benkő Tamás jelenleg a Magyar Nemzeti Bank engedélyezésért, jogérvényesítésért és fogyasztóvédelemért felelős ügyvezető igazgatója.

Talán az ügy végére most azzal kerül pont, hogy egy jogszabályi változást követően a gumit a kormány közpénzen szállíttatja el, majd semmisíti meg.

Évek óta foglalkoztunk a telep ügyével. Beszéltünk a helyiekkel, sőt, V.Németh Zsolt (Fidesz-KDNP) a település országgyűlési képviselőjének sajtótájékoztatóján is ott voltunk, ám az országos média ingerküszöbét nem nagyon érte el az ügy. Mérsékelten, vagy egyáltalán nem foglalkoztak a témával a független nagyobb szerkesztőségek, egészen eddig.

Magyar Péter a TISZA-párt miniszterelnök-jelöltje pénteken Szombathelyen mondott beszédet, másnap látogatott el Nagykölkedre, hogy saját szemével nézze meg a gumihelyet. 

A látogatáson egy videót is készítettek, ez pedig már elégnek bizonyult ahhoz, hogy a nagy, országos elérésű portálok, és kereskedelmi tv csatornák híradói is foglalkozzanak az üggyel.

Hát igen, Budapestről egy kicsit nehezebb észrevenni az onnan jelentéktelennek tűnő dolgokat. Még szerencse, hogy most Magyar Péter azért elég volt ahhoz, hogy az ingerküszöböt végre áttörje az ügy. 

Szólj hozzá!

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.