Minimum 15 évre súlyosbítaná Czeglédy Csaba büntetést a főügyészség

Farkas Bazsi 2026-02-16 14:42:52
Fellebbeztek az elsőfokú ítélet ellen.

Mint arról az Ugytudjuk.hu beszámolt a múlt héten pénteken ítéletet hozott a Kecskeméti Törvényszék abban a költségvetési csalási ügyben, melynek elsőrendű vádlottja Czeglédy Csaba volt. 

Czeglédyt 7 év fegyházra, 4 és közügyektől eltiltásra, 7 év gazdasági szervezet vezetésétől eltiltásra ítéleték, valamint 110 millió forint vagyonelkobzást rendeltek el, amelybe beleszámít a tőle lefoglalt 1 kg arany és másfél millió forint pénzbüntetést is meg kell fizetnie.

Pénteken még kérdéses volt, hogy Czeglédyt azonnal kötelezik a büntetése végrehajtására, vagy szabadlábon távozhat. Ez utóbbit rendelte el a bíróság.

Mára az is kiderült, hogy az ügyészség fellebbezett, így az ítélet súlyosbítását kérték.

Saághy Flóra, a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője a 24.hu-nak azt mondta, hogy ez a bűncselekmény 5–25 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ennek a középmértéke 15 év. Ahogy arról korábban hírt adtunk az ügyészség már a vádbeszédben középmértéket elérő, tehát 15 év fegyházbüntetést kért Czeglédyre.

Az ügyészség tehát másodfokon azt szeretné elérni, hogy minimum 15 évet szabjanak ki Czeglédyre.

Czeglédyt, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolta az ügyészség. A bűnszervezet működtetésében 21 személy vett részt 8 iskolaszövetkezet, 2 korlátolt felelősségű társaság és 1 zártkörű részvénytársaság keretében, az állami költségvetésnek a fenti időszakban mindösszesen 6 milliárd 215 millió 705 ezer 320 forint vagyoni hátrányt okozva.

A bíróság a szombathelyi politikus 13 társát is szabadságvesztés büntetésre ítélte.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

A fideszes hatalom ismét megmutatta, hogy ami a neki nem tetsző igazságot írja meg, azt két lábbal döngölné a földbe, ezért Győrben határozatban tiltotta meg a polgármesternek, hogy reklám szerződést kössön a város egyik legolvasottabb lapjával.

Ha neked sem tetszik a hatalom arroganciája, akkor támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Nem hagyjuk!

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.