Lázár János részletfizetést adott Pintér Bencének a Dézsi Csaba András által felhalmozott Volán tartozásra

Dömötör Gábor 2026-02-12 09:48:36
Győriek, szívesen!

Paprikás hangulatú Lázárinfót tartott a Fidesz-KDNP szerda délután a győri Vásárcsarnokban. Az építési és közlekedési miniszter a tőle megszokott erős mondatokkal próbálta moderálni az eseményt, ami közben sokszor alig tudták túlkiabálni a nemtetszését kifejező tömeget. Lázár János a tőle megszokott profi, menedzser stílusban kommunikált a jelenlévőkkel, mondatai elején nyugalomra intett, együttműködésre buzdított, majd a végén markáns véleménnyel tett helyre mindenkit.

Volt egy gondolatmenete, amiben arra kérte a Fidesz-KDNP szimpatizánsait, hogy adják meg Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármesternek a neki járó tiszteletet, hiszen mégiscsak őt hatalmazták fel a győriek egy szabályos - ráadásul újraszámolt - választáson, hogy a város vezesse. Aztán ennek a végén sikerült oda szúrni ugyanezeknek a győrieknek, hogy örüljenek, hogy nem kell kifizetniük azt az 575 millió forintot, amivel a város a Volán utódjának, a MÁV-nak tartozik. 

Lázár elmondta, hogy Pintér Bence részletfizetést kért erre az összegre, amit ő nagylelkűen meg is adott öt évre, szóval ezt tegye el magában minden huhogó, lám-lám a miniszter együttműködik a várossal még akkor is, ha annak ellenzéki a vezetése. Egyet felejtett el megemlíteni a tárcavezető, és a mellette némán álldogáló Szeles Szabolcs és Fekete Dávid fideszes képviselők, hogy ezt a hiányt a város korábbi jobboldali polgármestere Dézsi Csaba András hozta össze még 2021-22-ben. 

Emlékezetes volt, ahogy a közlekedési miniszter korábban az ország legnagyobb bliccelői között emlegette Győrt a maga 650 millió forintos Volán-tartozásával. „Nekem teljesen mindegy, hogy kormánypárti vagy ellenzéki vezetésű városról van szó. Mert mindig az utas jár rosszul. Ez az ország, de leginkább az utasok meglopása” - vélekedett korábban Lázár János. Ezzel együtt nagyon úgy tűnik, hogy a Dézsi-érából örökölt problémát végül mégis a Pintér kabinet oldotta meg, bár kétségtelen tény, hogy ehhez a miniszterre is szükség volt. A fórumon a győriekkel való személyeskedésére viszont annál kevesebb.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

A fideszes hatalom ismét megmutatta, hogy ami a neki nem tetsző igazságot írja meg, azt két lábbal döngölné a földbe, ezért Győrben határozatban tiltotta meg a polgármesternek, hogy reklám szerződést kössön a város egyik legolvasottabb lapjával.

Ha neked sem tetszik a hatalom arroganciája, akkor támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Nem hagyjuk!

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.