Vádat emelt az ügyészség a Pintér Bence által feltárt, és az Ugytudjuk.hu-n publikált GYHG-ügyben

Farkas Bazsi 2026-02-10 10:47:00
Közel 760 milló forintos vagyoni hátrányt okozhattak a hulladékkezelő cégnek.

Pintér Bence (TSZ-LMP-Momentum), Győr polgármestere közösségi oldalán reagált a Telex azon írására, miszerint a Győr-Moson Sopron Vármegyei Főügyészség vádat emelt a GYHG-ügyben, melyet annak idején az Ugytudjuk.hu újságírójaként feltárt.

„2021 tavaszán hoztam nyilvánosságra azt az adatsort, aminek következményeként ma bírósági eljárás folyik a Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (GYHG) önkormányzati cég 2020-as gazdálkodásával kapcsolatban.” - írja Pintér.

Majd ismertette az ügyészségi vádat:

„a másodrendű vádlott rábírta a cég akkori ügyvezetőjét, a büntetőper elsőrendű vádlottját, hogy írjon alá a másodrendű vádlott tulajdonába vagy érdekeltségi körébe tartozó cégekkel – többek között – túlárazott szerződéseket. A vádlottak ezzel összesen 758 millió 458 ezer 643 forint összegű vagyoni hátrányt okozhattak a vállalatnak, és a tulajdonosának is, ami ez esetben a győri önkormányzat. A Győr-Moson Sopron Vármegyei Főügyészség az ügy két szereplőjét különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettével vádolta meg.”

A városvezető a bejegyzéséhez csatolta az emlékezetes esetet megörökítő képet 2024-ből, melynek során rendőrökkel vitették ki a GYHG-ból, mert be akart menni a kúriai döntéssel, ami kimondja, „el kell árulniuk, hogy mely cégnek, milyen munkára és mennyi pénzt fizettek ki adóforintjainkból 2020 után 2021-ben és 2022-ben.”

Pintér Bence szerint most fordult a kocka, és az igazság utat tört magának.

Elmondta azt is, hogy változott a helyzet a GYHG-nál mióta ő a polgármester:

„Mióta polgármester vagyok, azóta a GYHG lett az a cég, amely teljesíti az elvárt adatszolgáltatást, honlapjukon elérhetőek a nyilvánosságra tartozó adatok. A GYHG esete is mutatja, hogy megéri kitartónak lenni, megéri feltárni a fekete ügyeket, és megéri beadni a feljelentéseket. Egyszer úgyis utolér mindenkit az igazság.”

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

A fideszes hatalom ismét megmutatta, hogy ami a neki nem tetsző igazságot írja meg, azt két lábbal döngölné a földbe, ezért Győrben határozatban tiltotta meg a polgármesternek, hogy reklám szerződést kössön a város egyik legolvasottabb lapjával.

Ha neked sem tetszik a hatalom arroganciája, akkor támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Most a legkisebb is számít.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Nem hagyjuk!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.