Pintér Bence helyretette az Ugytudjuk szerződését és visszaadta a hólapátot Fekete Dávidnak

Dömötör Gábor 2026-02-04 10:50:00
Azzal talán vissza lehet hordani a Győr-Szol-ba a hiányzó 1 milliárd 700 millió forintot.

Erős jelenetekkel indult a pénteken feloszlatott és a mai napra halasztott győri közgyűlés. Nyitásként Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester emlékeztetett a tegnap nagy port kavart bejelentés fontosságára, miszerint a Győr-Szol Zrt. bérlakás-kasszájából eltűnt 1 milliárd 700 millió forint. 

Ezzel együtt az is a polgármester tudomására jutott, hogy a Fidesz-KDNP frakció egy figyelemelterelésre készült, hogy ne az eltűnt pénz, hanem a városvezetés által a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.-vel kötött szerződés legyen a fókuszban. “Az információ szerint Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum-MSZP) alpolgármestert próbálják lejáratni hamis vádakkal. Fabrikáltak egy álvalóságot, hogy az igazival ne kelljen szembenéznük!” - mondta Pintér Bence. 

Kiderült ugyanis, hogy a szerkesztőségünkkel kötött szerződés egyik szkennelt verziójára utólag rákerült egy 2024. október 2-át mutató dátumbélyegző. Ez arra adott lehetőséget a győri Fidesznek, hogy azt sugallják: az alpolgármester már a beiktatása előtt szignált szerződéseket, ami nyilvánvalóan jogsértő lett volna. 

Ezzel szemben most kiderült, hogy az eredeti szerződésen sosem szerepelt az októberi 2-i dátum, így az egész nem több, mint egy hivatali eljárási hiba, amiből a jobboldal szeretett volna nagy lufit fújni - sikertelenül. Az Ugytudjuk.hu szerkesztőségét így már másodszor sem sikerült lejáratni, pedig alig egy hete még a mandiner is megpróbálta, amikor azt az együttműködési szerződést lobogtatták eltitkolt bizonyítékként, amit a polgármester tavaly, maga hozott nyilvánosságra. 

A napirendi pontok ismertetése előtt Pintér Bence visszaadta a hólapátot Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) frakcióvezetőnek - amit még a januári hóhelyzet okán kapott - mondván: “önöknél volt a kasszakulcs, és eltűnt a kassza négyötöde. Miniszteri biztos úr! Önnek most nagyobb szüksége lesz erre a lapátra. Az lesz a feladata ugyanis, hogy visszalapátolja a győriek eltűnt pénzét a lakáskasszába!” Kósa Roland pedig vissza is adta az inkriminált eszközt. 

A közgyűlés kezdetén még az derült ki, hogy Borsi Róbert (Fidesz-KDNP) vizsgálatot kezdeményez Pintér Bencével szemben, amivel kapcsolatban a felek megállapodtak, hogy ezt nem zárt, hanem nyílt ülésen tárgyalják.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.