Pintér Bence: „most már biztos vagyok benne, hogy valami nincs rendben az önkormányzati cégek pénzügyeivel”

Dömötör Gábor 2026-01-22 08:50:11
A Fidesz-KDNP nem támogatta, hogy a polgármester betekinthessen az önkormányzati cégek gazdasági ügyeibe.

Az önkormányzati tulajdonú cégek működésével kapcsolatos adatigénylések körül kialakult konfliktusról számolt be közösségi oldalán Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) Győr polgármestere. A városvezető szerint a Fidesz-KDNP a 2024-es választási vereség után, közgyűlési többségére támaszkodva, gyakorlatilag kivette a polgármester kezéből az önkormányzati cégek feletti irányítást és ellenőrzést.

Fotó: Dömötör Gábor

Pintér emlékeztetett: „a Fidesz elveszítette a győri polgármesteri széket, 2024 őszén, a közgyűlési többség birtokában elvette tőlem, és teljeskörűen magához vonta az önkormányzati cégek irányítását és felügyeletét”. A polgármester szerint abszurd helyzet alakult ki, hiszen míg a fideszes többségű Városstratégiai Bizottság utasíthatja a cégvezetőket, addig ő maga erre nem jogosult, miközben az igazgatótanácsokba és felügyelőbizottságokba is fideszes többséget ültettek.

A posztból az is kiderült, hogy Pintér 2025 augusztusában részletes pénzügyi adatokat kért az önkormányzati cégektől, bankszámlakivonatokat, ÁFA-analitikát, szerződéseket és partnerlistákat. Elmondása szerint a válaszok hónapokkal később érkeztek meg, ráadásul „szinte szóról szóra megegyező” tartalommal, és mindegyikben megtagadták az adatszolgáltatást arra hivatkozva, hogy erre csak a fideszes többségű közgyűlés és bizottság jogosult.

A polgármester 2026 januárjában újabb javaslattal fordult a Városstratégiai Bizottsághoz, amelyben azt kérte, kötelezzék az önkormányzati tulajdonú cégek vezetőit az adatok megosztására. A bizottsági ülés azonban szokatlan körülmények között zajlott: Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) a testület elnöke nem jelent meg, ahogyan az érintett cégvezetők és Hajtó Péter független képviselő sem. A javaslatot végül a bizottsági többség - Huszár Gábor, Szabó Jenő, Borsi Róbert és Szeles Szabolcs - nem támogatta.

Pintér szerint a történtek egyre súlyosabb kérdéseket vetnek fel:  „eddig is sejtettem, de most már biztos vagyok benne, hogy valami nincs rendben az önkormányzati cégek pénzügyeivel”. A polgármester nem tartja véletlennek azt sem, hogy 2025 elején az egyetlen nem fideszes delegáltat is leváltották a Győr-Szol Zrt. felügyelőbizottságában. Mint fogalmazott: „ki fogjuk deríteni, hogy mit titkol Fekete Dávid és a Fidesz”.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Az elektromos járművek idén nyáron is hódítanak!

A nyári szezon beköszöntével a városi utcák és a vidéki kerékpárutak képe alapvetően megváltozik.

Szakács András szerint minimum ellentmondásos a győri Fidesz–KDNP álláspontja a szolidaritási adóval kapcsolatban

Azt megszavazta ugyan a helyi Fidesz, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában nem jó, de azt a határozatot mégsem vonták vissza amiben tavaly még azt állították, hogy az elvonás Győr stratégiai érdeke. 

Állásfoglalást készített az abdai képviselő-testület a Juhász Balázst érintő NKA-ügyben 

A testület a település jó hírnevének védelmére hivatkozva fogalmazott meg határozati javaslatot, amely a képviselő megbízatásának mérlegelését is felveti.

Válogatós a kutyusod vagy igényes?

Sok gazdi ismeri azt a helyzetet, amikor izgatottan kitölti a kutya táljába a vacsorát, a négylábú kedvenc azonban csak megszagolja az ételt, majd érdektelenül elsétál.

Medián: a többség nem tiltaná a Pride-ot

A teljes népesség 58%-a szerint az iskolai tananyagnak a homoszexualitás és a nemi sokszínűség témájára is ki kell térnie.

Nem mindegy, mennyit fizetsz vissza – mutatjuk, miért

Egy hitel felvételekor sokan elsősorban azt nézik, mekkora összeget tudnak havonta kényelmesen törleszteni.

Vasivíz: Az Oladi Plató szennyvízelvezető rendszere jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy közműként a társaságunk üzemeltetésre átvegye

A víziközmű szolgáltató nem is lát arra esélyt, hogy a közeljövőben az átvétel megtörténhessen. Amennyiben a társulás megszűnik, úgy az átvétel szinte ellehetetlenülne.

Több mint 3 milliárd forintos uniós program segíti az álláskeresőket Győr-Moson-Sopron megyében

Többféle támogatás is elérhető: bértámogatás, a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások, valamint képzéshez kapcsolódó, az álláskeresést ösztönző juttatás.

Új igazgatóságról döntött a közgyűlés - nehéz örökséget vesz át a Győr-Szol új vezetése

Milliárdos hiányok, rendőrségi nyomozások, vitatott beruházások és vezetőváltások után kaphat új irányítást a város talán legfontosabb önkormányzati cége.

Rendkívüli intézkedéseket vezet be a kormány a történelmi hőhullám miatt

Home office az államigazgatásban, felfüggesztett kamionstop, fokozott tájékoztatás és országos készültség – a hétvégén akár 40 Celsius-fok is lehet.

Tóth Péter lett Győr harmadik alpolgármestere

Három a magyar és a győri igazság: harmadszori nekifutásra lett a polgármester harmadik jobbkeze a korábbi kabinetvezető. 

NER cégkapcsolatok számokban: 1866 cég, a teljes hazai gazdaság profitjának 10%-a és több, mint 8400 milliárd forint közbeszerzés

Az elmúlt 16 évben felépült Magyarország egyik legdurvább üzleti-politikai hálózata. A kérdés ma már nem csak az, hogyan jutott idáig, hanem az, hogy mi történik vele egy új korszakban.

Breaking: a 2024-es “bosszú-SZMSZ” után, új szervezeti és működési szabályzata van Győrnek

Lesz végre harmadik alpolgármester, több forrás fölött rendelkezhet az önkormányzat, és nagyobb beleszólása lesz a városi cégek ügyeibe.

A hőségben is odafigyel dolgozóira a GYHG

Ivóvízzel, hűtőládákkal, klimatizált pihenőhelyiségekkel és további munkavédelmi intézkedésekkel segíti munkatársait a nyári kánikulában a hulladékgazdálkodási társaság.

Szerelmet színlelt, és megpróbálta kiforgatni mindenéből áldozatát egy körmendi nő

A sértett férfi egy több mint 43 millió forint, és egy 27 millió forint értékű ingatlant ajándékozott a nőnek és a fiának.

Lovas felvonulással indulnak a Szent László Napok Győrben

Szombat délelőtt hetven lovas és százötven hagyományőrző idézi meg a lovagkirály korát, a felvonulás idején több belvárosi utcában forgalmi torlódásokra kell készülni.